Egy poszt-kommunista országban láthatjuk a legjobban egy olyan eszme kibontakozását, amely csak azoknak az életére hat negatívan, akik kicsit másnak érzik magukat. Ilyenkor beszélhetünk: műveltségről, tanultságról vagy akár egy új eszme mellett levő kitartásról. A be nem olvadás egy ilyen poszt-kommunista országban levő kisvárosba látható. A gyerekek nőnek, kifejlődik a személyiségük, aztán megérzik, hogy az amibe felnőttek, nem is olyan jó. A végponthoz akkor jutnak el, mikor kapcsolatba kerülnek a fejlettebb országok mentalitásával. Ekkor eljön az a pont, hogy a kis városból elvágyódnak a nagy városokba.

De mit tesznek ha nincs erre lehetőség? Beolvadnak a tucatemberek közé, akik visszahúzzák őket a kisváros kis mentalitásába, vagy kiemelkednek, azzal, amiben úgy gondolják, hogy jó. Ez ebben a kisvárosban,amiről konkrétan szó van az a kultúra, a kulturális események. Ez a kisváros abban tér el még a többitől, hogy mindenki nagyon kultúrált, meghaladják egymás kultúráltságát, már már szintekről beszélnek. Ez a kisváros két részre oszlik: a nagyon kultúrált emberekre és a nagyon kultúrálatlanokra. Egy valami mégis közös bennük: tucatemberek. Az egyik a kultúra tucatjai, a másik a kultúrálatlan tucatjai közé sorolhatóak. Nincsenek átmenetek. Csakis sablonok és sablonos kérdések. A tucatemberek pedig így vagy úgy, de magukat alá- vagy fölé sorolják a beszélgető partnerüknek. Ezek pedig gyártósoron jönnek létre, ugyanazt szajkózzák csak vagy irodalmi nyelven, vagy a köznyelven.

De van-e lehetőség itt fejlődésre? A folytonos körforgás nem biztosít senkinek fejlődést, gyerekek születnek elvándorolnak és a maradék képezi azt a réteget, amely fenntartja az úgymond stabilitást. A stabilitás ára, pedig hogy a tucatember gondolkodásmódja még jó pár évtizedig jelen lesz. Jövendőlések szerint még legalább 50. A Nostradamus-i jóslatoknak pedig megvan az ára: a kivándorlók számának növekedése és a tucatemberek számának gyarapodása. A látszat viszont megmarad, hogy ez a kisváros a kultúra bölcsődéje.