A napokban az egyik ismert internetes áruház honlapján bóklásztam, ahol észrevettem egy különös „jelenséget”. Horribilis összegért kínálnak nadrágot, szoknyát, mellényt, kabátot, rövidet, hosszút, kicsit, nagyot, fehéret, feketét, lilát, farmert, szövetet és még a végtelenségig sorolhatnám a választási lehetőségeket.

Elnevettem magam, mikor megláttam mitől is a borsos ár…. Egy tenyérnyi kalocsai hímzés a szenzáció oka!

Néhány évtizeddel ezelőtt a nagyszüleink, dédnagyszülőink idején, természetes dolognak mutatkozott az imént említett motívumok jelenléte. Sőt, alapvetőnek számított, hogy párnákat, asztalterítőket, kiegészítőket díszítsenek a segítségével. A jelentősége az idő előrehaladtával egyre csak kopott. Értéke csupán azok számára van (lehet itt helyesebb a „volt” igét használni), akik mindennapos kapcsolatban vannak a hagyományőrzéssel, a népi kultúra ápolásával, megőrzésével.

Aztán egyik napról a másikra, valakik (elsősorban marketing és a kecsegtető pénzösszeg lehetősége miatt) előkotorták a „porosodó fiók” mélyéről, és hipp-hopp, csiribi-csiribá a divatvilág kedvenc kiegészítői közé került. A kérdés csupán annyi, hogy megtehetjük-e ezt? Hozzányúlhatunk-e egy jelentésekben gazdag, motívumaiban meghatározott, érzelmi világokat kifejező képi struktúrához, hogy átalakíthassuk azt és a tornacipőnkön hordjuk? Lesünk innen-onnan egy mintát, de valamiért nem tetszik, változtatunk kicsit rajta, és mondjuk, legyen lila, mert most az a trendi. Tudjuk, hogy a lila a szomorú pamukos hímzés egyik alapszíne, amely valójában a félgyász és a fájdalom kifejezését szolgálta? Ezek a jelentések fejet hajthatnak a divat világa előtt?

A másik szemszögből nézve viszont, a világon egyedüli szimbólumok sokasága a kalocsai. Lehetséges, hogy éppen a hirtelen előtérbe kerülésének eredménye, hogy a mai modern, globalizációs hálóval átszőtt világban, emiatt nem fog elveszni. Mindez persze úgy lehet értékteremtő, ha el tudjuk kerülni a „hamis hímzés” okozta „stílus bakikat”, vagyis ha a hímzés szimbólumrendszerét az eredeti jelentésközegében sikerül megtartanunk.

A határ a „hamis hímzés” és az eredeti, hagyományos kalocsai hímzés között viszont egyre élesebbé válik. Egyre jobban lebeg a fejünk felett, hogy képesek vagyunk-e úgy egy régi hagyományt átültetni a mai, modern mindennapjainkba, hogy a valódi jelentését és értékrendszerét meg tudjuk őrizni, mindezt úgy, hogy ne egy szakadt tornacipőn vagy baseball sapkán tegyük?!