A glamour dekódolása - Hollywood csillogása és eleganciája

Még a fekete­-fehér fotópapíron is perzselő filmes atmoszféra, lehengerlő hangulatot közvetítő sztárfotók, a vörös szőnyeg elcsent divatpillanatai, a forgatások szünetében is tündöklő egykori filmdívák apró gesztusai várják az április 5-ig megrendezett torontói tárlatra érkezőket.

A kanadai Ryerson Image Centre (RIC) Vágytól égve: Fotográfia és a glamour (Burn with desire: Photography and Glamour) című kiállításnak kurátora, Dr. Gaëlle Morel Edward Steichen ikonikus portréi, Annie Leibovitz legendás Vanity Fair évente megjelenő Hollywood­i kiadványának 1995 és 2014 között megjelent címlapfotói, és az amerikai filmgyár legszebb színészeit ábrázoló fotográfiái révén igyekszik megfejteni a Hollywood-­i pompa és önfeledtség párosának igazi jelentését, valamint a hagyományos glamour­-elképzeléseink ellen indít egy igazán szemet gyönyörködtető offenzívát.

A kiállításon, többek között Richard Avedon, Cindy Sherman, Mickalene Thomas, és Andy Warhol által készített alkotások révén a filmes aranykor díszletei mögé (és elé) is bepillanthatnak az érdeklődők. Az első terem Hollywood leghíresebb ikonjának, Marilyn Monroe-nak állít emléket az 1962-es Golden Globe díjátadó kulisszafotóitól kezdve Warhol színes nyomat-sorozatán keresztül egészen Richard Avedon "Szomorú Marilyn" portéjáig. A nemzetközi filmfőváros egykori hírességei egy rövidebb szerep erejéig szintén megjelennek, mint például Charlie Chaplin, Greta Garbo, Elizabeth Taylor vagy Paul Newman. Korunk ünnepelt színésznői pedig - többek között Nicole Kidman, Gwyneth Paltrow, Emma Stone, Jennifer Lawrence és Rooney Mara - ismertebb filmszerepeik révén a filmes közegben kialakított női karakterek milyenségével ismertetik meg a látogatókat.

A tárlatot egy másik kiállítás kíséri, Anti-glamour: Női portrék címmel, mely egy másik aspektusból, iróniával fűszerezve közelíti meg izgalmas fotó-és videóportrékkal a (nem mindig) gyengébbik nem identitását, és a klasszikus értékrendtől eltérő modern női szerepeket, olyan művészek közreműködésével, mint Marie Le Mounier, Katherine Lannin, Rebecca Belmore, Ange Leccia, Gunilla Josephson, Jo Spence vagy Leila Zahiri.