A minap ismét Michael Schumacher került a hírek középpontjába, miután a Daily Star lehozott egy cikket, amelyben azt taglalják, hogy a már a felesége sem reménykedik a csodában. Gondolatok a Schumacher-család kommunikációja kapcsán és arról, hogy nem unalmas közhely, a nem szabad feladni frázis.

Mindannyian tudjuk, hogy az angol média, különösen a bulvár szekció nem fogja vissza magát, ha a olvasócsalogató, kattintásvadász eszközökhöz kell nyúlnia. Ezúttal viszont túl messzire mentek.

Eddig legalább Corinnát békén hagyta a média, de most már ő sem kivétel, ezúttal a bajnok feleségén keresztül próbálták belőni, hogy vajon mi is lehet vele. Igazságtalan.

Azt írták, már ő sem reménykedik férje felépülésében, ezt a következtetést pedig abból sikerült levonniuk, hogy Corinna eladta a család magánrepülőjét és a norvégiai nyaralójukat. Bravó.

Persze valahol érthető is, hiszen a média ebből él. Feltételezésekből, melyeket kész tényként állítanak be, szenzációhajhász szalagcímekből, aminek a fele sem igaz, illetve őrült sztorikból melyek családokat, emberi kapcsolatokat tesznek tönkre. A bulvár nem válogat, nincsenek érzelmei és csupán egyetlen egy cél lebeg a szeme előtt: olvasd el a cikket.

De MI tettük a bulvárt azzá ami, MI olvassuk el ezeket a cikkeket és Mi kommentelünk húszasával a bejegyzések alatt. A felelősség közös.

Azt, hogy Schumacher családja mit él át attól a szörnyű decemberi naptól kezdve nem tudja felfogni az, akivel hasonló még nem történt. Rengeteg kritikát kapott a hétszeres világbajnok menedzsere, Sabine Kehm a nem létező kommunikáció miatt, félig-meddig jogosan, de a történet túlságosan is mély érzelmeket kavar fel, ahhoz, hogy egyértelműen állást lehessen foglalni.

Azok, akik 20 éven át követték a német karrierjét, átutaztak a fél világot, hogy élőben szurkolhassanak a győzelmekért, azt gondolják, hogy tudniuk kell, hogy mi az igazság a bajnokukkal kapcsolatban, hiszen mint fanatikusok, részesei voltak Michael legnagyobb sikereinek.

Csakhogy egyet nem árt elfelejtenie azoknak az embereknek, akik ezt mondják. Amíg ők a kedvenc versenyzőjüket hiányolják, a bálványukat, aki rekordot rekordra halmozott, addig Corinna, a gyerekek és Schumacher apukája egy szerető családapát, férjet próbálnak talpra állítani és megindítani a gyógyulás útján.

Sabine Kehm legutóbbi megszólalását követően olvastam egy rendkívül találó hozzászólást. A menedzser szokásos nyilatkozatát leadta: „Schumacher jobban van, de a felépülése lassan halad és még hosszú út áll előtte.” Igazi nesze semmi fogd meg jól. Majd jött egy igen velős hozzászólás, amely rátapintott a lényegre: „majd akkor hiszem el, hogy Schumi jobban van, ha maga nyilatkozza”. Fájdalmasan, de igaz.

De min tudjátok, a közhelyekben van a legnagyobb igazság. Csodák márpedig léteznek. Megannyi ember évek múltán ébredt fel –Schumi ezen már túlvan- és képes volt, ha nem is olyan életet élni, mint sérülése előtt, de önállálóan mozogni és ellátni magát.

Képtelenség, hogy Schumacher felesége feladta volna. De a bulvár nem válogat.