A Formula 1 világában időről időre feltűnnek kivételes tehetségek, akikről aztán évtizedeken át beszél majd az egész világ. A kis zöldfülű újoncokból az idő előrehaladtával valóságos sztár válik, ezzel pedig teljesen új távlatok nyílnak meg ezen versenyzők előtt. Az utóbbi időkben kétségkívül megcsappant a rendkívüli tehetségek száma, sokak szerint pedig ez nem másnak, mint a fizetős pilótáknak köszönhető. Az egyes istállók tudniillik egyszerűen nem lennének képesek fennmaradni a versenyzők szponzorainak támogatása nélkül, épp ezért sokszor inkább az anyagiak, mintsem a valós tehetség érzéke kerül előtérbe. Nem véletlen hát, hogy a rajongók szerint már korántsem annyira érdekes a pilóták piaca, mint anno, az aranykorszakban. A fizetős versenyzők jelenléte nem mellesleg órási különbségeket produkál az adott nagydíjakon a különböző kocsik között, ezáltal pedig magától értetődően unalmasak lesznek a versenyek, hiszen rendkívül nagy különbségek vannak a pályán az egyes versenygépek között. Nem egyszeri eset, hogy az autók akár több tíz másodpercekre szakadnak le egymástól, ennek pedig egyszerűen nem szabadna megtörténnie, már amennyiben izgalmas versenyeket akarunk látni.

Ezen pilóták létformájától azonban lényegesen eltér a finn tehetség, Valtteri Bottas tudása, a fiatal versenyző ugyanis egyenesen lehengerlő teljesítményt nyújt mostanában a Williams csapatánál, amelynek köszönhetően természetesen nem egy top csapat érdeklődik iránta. Mióta megérkezett a britekhez, tulajdonképpen minden egyes csapattársát elverte, s jól lehet nem véletlenül. A 2014-es szezonban például megérkezett az istállóhoz a rutinos brazil, Felipe Massa. Az elvárások alapján földbe kellett volna döngölnie a kis finnt, azonban nem hogy nem tudta ezt megtenni, a legtöbb esetben még ki is kapott Bottastól, ez a tendencia pedig nemigazán akar változni.

A híresztelések szerint amennyiben a szintén finn gyökerekkel bíró, egyszeres világbajnok Kimi Räikkönen távozik a Ferraritól és ezáltal végleg visszavonul, akkor sem ér véget az olaszok számára a finn vérvonal, lévén hogy Bottas már alighanem készen áll egy komolyabb váltásra.