Cristiano Ronaldo nem hibázott és életben tartotta a Real Madrid továbbjutási esélyeit a berlini döntőre. Akkor talált be, amikor a csapatnak leginkább volt rá szüksége és ezzel beállította Di Stéfano 2. helyét a Real Madrid örökös góllövőlistáján, 307 góllal.


A mérkőzés elején a nyáron Madridból Torinóba költöző Morata szerezte meg a vezetést a Juventusnak, aki nevelőklubja tiszteletére nem ünnepelte a gólját. Később Ronaldo egyenlített, majd Tévez volt eredményes 1 Carvajal által összehozott büntetőből.


A portugál összesen 307 gólt szerzett a Real Madrid színeiben hivatalos mérkőzéseken, így már csak Raúl González Blanco áll előtte, mint a csapat legtöbb góljának szerzője. Az egykori kapitánynak még 16 gól előnye van CR7-tel szemben, ezt ebben a szezonban már valószínűleg nem fogja megdönteni a luzitán. Ha azt nézzük, hogy hány mérkőzésen hozták össze ezt a gólmennyiséget, Di Stéfanónak 392 meccs kellett ehhez, Raúlnak 741, Ronaldónak pedig mindössze 296.


Ezen kívül a Buffonnak lőtt gólja az jelenti, hogy már vezet Messi előtt a Bajnokok Ligája örökös góllövőlistáján, egy góllal. Ronaldo 76 góllal áll, Messi pedig 75-tel, ő ma egalizálhat a Bayern München ellen.


Az igazi 9-es

Ronaldo a Juventus ellen a 9-es pozíciójában, azaz középcsatárként játszott. Bebizonyította, hogy Ancelotti jól döntött ezzel kapcsolatban és gólt szerzett Carvajal és James Rodríguez összjátéka után. Egészen addig volt középcsatár Cristiano, amíg Chicharito beállt, onnantól kezdve hátrébb helyezkedett és átvette a bal szélt. 9. gólját szerezte az idei Bajnokok Ligája szezonban, míg az előző kiírásban 17-ig jutott, ezzel egy újabb Messi rekordot megdöntve.


A walesi vadló

Gareth Bale teljesen hasznavehetetlen volt a pályán, mintha emberhátrányban játszott volna a Real Madrid. 85 percet játszott, ez alatt mindössze 18 alkalommal passzolt, valamint volt 3 beadása, amiből 1 sem talált társat. Szerelése nem volt, lövése is csak 1. Sehol sincs már a tottenhami formája, cselei nem sikerülnek, jó elfutása a tavalyi kupadöntő óta talán nem is volt.


Összességében teljesen megérdemelten nyert a Juventus, viszont az összecsapás teljesen nyitott maradt a Real Madrid idegenben lőtt góljának köszönhetően. A Bernabéuban 1-0 is elég lehet a madridiaknak.

Ki fog érkezni a Real Madrid középpályájára?

A legjobb nyári igazolások 1. rész 10-6 

forrás: marca.com, whoscored.com