2015. május 5-én,kedd este kerül megrendezésre az idei Bajnokok Ligája első elődöntő mérkőzése, a Juventus és a Real Madrid csapata között. A torinói Juventus Arena ad otthont a találkozónak,amely korántsem annyira egyértelmű kimenetelében,mint az elsőre tűnhet.

A tavalyi BL után idén is összetalálkozik a két csapat. Akkor egy csoportban voltak, ahol egy spanyol győzelem,és egy döntetlen született (a Juventus nem jutott túl a csoportkörön), idén azonban már az elődöntő szereplői. A párharc nagyon jó beszédtémát adhat a futballimádóknak,hiszen igen érdekes összecsapásnak nézünk elébe. 

A Real Madrid remek csapat képét mutatta idén, kerete szinte egyedülállóan egységes,"nagyon egyben vannak". Támadó stílusuk valószínűleg ma este sem fog lankadni, mindenképpen az idegenbeli gólszerzés a cél a csapat számára. Remekül felkészülhettek ellenfelükből,hiszen Carlo Ancelotti két évig a Juventusnál edzősködött,így sokat tud a csapatról,a pályáról,a szurkolókról. A vezetőedző azt nyilatkozta: "Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok. A Juve különbözik az Atléticótól, mert más erősségeik vannak, ezért más mérkőzést várok." Bale felépült a sérüléséből, már a Sevilla ellen is játszott, 100%-os állapotban van fizikailag, bár a játékbeli formája az utóbbi időben megkérdőjelezhető. Ronaldo még mindig Ronaldo, de az elmúlt mérkőzéseken látható volt,hogy újra küzd a térdével,így kérdéses,fogja-e bírni végig a tempót. A BBC harmadik,és egyben legnagyobb érvágása azonban Karim Benzema hiánya,bár Ancelotti szerint ennek nem lenne szabad befolyásolni a játékot. Modric kiesése nagy fájdalmat jelent,bár Pogba szintén hiányzik az ellenfél keretéből,ez enyhítheti a problémát. A Madridnak tudnia kell hozni a saját játékát,tudnia kell a labdát birtokolni,hiszen enélkül nem lesznek képesek győzni vagy akár csak gólt szerezni. Azonban nagyon motiváltak,hogy megszerezzék a 11. BL győzelmüket is, egy erős csapatot fogunk látni ma este.

A Juventus jól teljesített ebben az évben,mint a bajnokságban,mint a BL-ben. A bajnoki címűket már a hétvégén,a Sampdoria otthonában, 1-0-s győzelmükkel bebiztosították ezzel megszerezve a 31. scudettót,tovább növelve rekordjukat. Így emiatt már nem kell főnie a fejüknek, ami az ellenfelükről, és annak bajnokságbeli helyzetéről már nem mondható el (jelengleg 2 ponttal vannak lemaradva a listavezető Barcelonával szemben). Bár nehezen jutottak el a negyeddöntőig,és sokan őket gondolják a négy csapat közül a leggyengébbnek,könnyen ők lehetnek az idei BL nagy meglepetése. Erős védelmükkel,biztos labdatartásukkal és gyors kontráikkal bármilyen csapatot meg tudnak lepni,főleg egy annyira nyíltan támadó szellemű csapatot, mint a Real Madrid. Valószínűleg igyekezni fognak erre építeni,és erősen hátra fognak zárni, reménykedve az ellentámadási lehetőségekben. Támadósoruk, Carlos Tévezzel az élen remek formában van,az argentin nagyon erősen húzza csapatát idén.

Nehéz előremenő következtetéseket levonni, egyik fél számára sem lesz egyszerű mérközés. Bár a közvélemény a spanyol klubot favorizálja,ők maguk is érzik,hogy ez nincs feltétlenül így. Két fantasztikus csapat fog ma egymásnak feszülni,és még ha nem is gólzáporos,de biztosan izgalmas meccset láthatunk ma.