A száguldó cirkusz történelme során megannyi kemény párossal ajándékozott már meg bennünket, a legújabb ilyen áldás a Nico Rosberg és csapattársa, Lewis Hamilton között zajló csata. A Mercedes pilótái mind-mind elképesztő tehetséggel bírnak, ámbátor ahogyan az általában lenni szokott, az egyikük mindig alaposan elveri a másikat. A tavaly év folyamán ádáz küzdelem folyt a német és a brit között, s a szezon felénél már nagyon úgy nézett ki, hogy Nico Rosberg végérvényesen elintézte csapattársát. A német erősségei közé tartozott, hogy rendre képes volt megverni ellenfelét az időmérő edzéseken, melynek hála mindig előnyt élvezett a futamokon, így pedig Hamilton kénytelen volt megelégedni a neki fennmaradó második hellyel. Az utolsó negyedévben azonban valami mintha megváltozott volna, a brit ugyanis folytonosan maga mögé tudta utasítani Rosberget, aminek mint az utóbb kiderült, egy világbajnoki cím lett az eredménye. A kocka nagy valószínűséggel a belga nagydíjon fordult meg, amikor is Hamilton képes volt a pályán erőből elintézni a németet, ám ennek ütközés lett a vége.

A sajtó ezek után hatalmas nyomás alá helyezte Nico Rosberget, aminek meg is lett az eredménye, lévén hogy a német szemmel láthatóan teljesen összezavarodott. A folyamatos vádaskodás miatt elvesztette hidegvérét, ezt pedig a brit könyörtelenül kihasználta. Az utolsó versenyeket sorra nyerte meg Hamilton, ez pedig csak egy újabb teher volt Nico vállán. A német végül teljesen a háttérbe szorult, s ahogy az év elején alázta ő Hamiltont, úgy utasította őt maga mögé a brit az évad végén. Rosberg ezzel elesett első világbajnoki címétől, míg Hamilton megszerezte saját maga másodikát.

 Ezen tendencia az idei évben sem változott meg, lévén hogy a brit eddig csupán egy futamot nem tudott megnyerni a háromból, Rosberg viszont ebből kifolyólag még egyszer sem tudott a dobogó legfelső csúcsán állni. A gondokat tovább szaporítja a német számára, hogy a Ferrari versenyzői nem egyszer intézték már el őt a pályán idén, Hamilton azonban teljes mértékben kordában tartja a futamokat.