Darts Premier League alapszakasz vége

Csütörtök este lejátszották az utolsó fordulót a Darts Premier League alapszakaszában. Ugyan már egy héttel korábban kiderült kik is kerülnek be a négyes rájátszásban, a párosítások szempontjából még fontos volt ez a forduló, hogy ki-kivel kerül majd össze a döntő napján.

Michael van Gerwen 6 – 6 Dave Chisnall
Adrian Lewis 3 – 7 Gary Anderson
Raymond van Barneveld 7 – 4 Stephen Bunting 
Phil Taylor  7 – 1 James Wade

 Ezt a cikket sokkal inkább amolyan alapszakasz értékelésnek szánom, végig nézve az kezdetétől a végéig.

A 2014-es évhez képest nagy meglepetés volt, hogy nem került be se Robert Thorton, se Simon Whitlock illetve kevésbé meglepő módon Wes Newton sem. 2013 után tért vissza ismét James Wade valamint két debütáló Stephen Bunting valamint Kim Huybrechts személyében.

Az első szakasz (9 forduló) végén kiderült, hogy Kim Huybrechts és Peter Wright búcsúzik a további küzdelmektől. Kim Huybrechts annak ellenére, hogy nem jutott tovább szépen helyt áll, látszott rajta minden meccsen mennyire szeretne bizonyítani, viszont én személy szerint bravúrnak tekintettem volna, ha beverekedi magát a legjobb 8 közé. Peter Wright főleg az első 2 forduló után került nagy hátrányba, sima 1-7-es vereségekkel. A további fordulókra felszívta magát ennek ellenére csak döntetlenekre és egy győzelemre volt elég ez a teljesítmény. A liga legrosszabb átlagával sikerült zárni: 93.77, csalódás.

A középszakasz előtt már kezdett körvonalazódni kik is lehetnek a továbbjutók, Michael van Gerwen, Gary Anderson és Dave Chisnal várták nagyobb előnyről a folytatást. Fő kérdéssé az vált ki kerülhet oda a4. továbbjutó helyre az első hármas viszonylag kiegyensúlyozott formát mutatott, annak ellenére, hogy születtek meglepetés eredmények.

Stephen Bunting neve a jól helytállók közé került, minden tőle telhetőt megtett, de ez most a 8. helyre volt elég, remélhetőleg jövőre is foglyuk még őt látni a ligában. Az első 9 körhöz képest, engem nem meglepő módon James Wade lentebb adta játékot és egyre több vereséget és döntetlent gyűjtött össze, amivel kiírta magát a lehetséges továbbjutók közül. Phil Taylor hosszú idő után nem került be a rájátszásba ő és Adrian Lewis voltak talán legesélyesebbek oda kerülni még a 4. helyre ezért is talán ellenük az ellenfeleik jobban felszívták magukat, amivel csak hellyel, közzel sikerült megbirkózniuk. Határozottak a középszakasz legnagyobb meglepetését Raymond Van Barneveld szolgáltatta, aki az első 9 kör után hajszállal jobb statisztikai mutatói miatt kerülte el a kiesést a középszakaszban nagyszerű játékkal 6 győzelmet és egyetlen döntetlennel zárt. Megérdemelten került hát a legjobbak közé. Az első hármas kiegyensúlyozott játékkal magabiztosan került az elődöntőbe. Meglepetésként még D. Chisnall-t említeném, akitől kevesen vártunk, hogy bejuthat a legjobb négy közé.

Elődöntő és a döntő: 2015. május 21-én az O2 arénában.

Az elődöntő párosítása:
D. Chisnall – G. Anderson
M. Van Gerwen – R.Van Barneveld