Ráadásul a hétvégi bajnoki fordulók mellett hétközben is rendeznek mérkőzéseket, míg a jövő héten a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is következnek az elődöntők első felvonásai. 

Menjünk sorban. A Bajnokok Ligájába két spanyol csapat az FC Barcelona és a Real Madrid jutott be a legjobb négy közé. Mindkét csapat nyert a hétvégén, Iniestáéknak nem kellett kimozdulniuk a városból, hiszen az Espanyol otthonában a katalán derbin játszottak, míg a Real Madrid vasárnap este Vigóban gyűjtötte be a három pontot.

Szombat délután Barcelonában nem volt teltház a Power8-stadionban, Luis Enrique ezúttal sem tartalékolt, ott volt a pályán a Messi, Suarez, Neymar trió, a kapuba ezúttal Raul Bravo állt be. A 17. percben Messitől indult  a labda, majd Luis Suarez beadása után Jordi Alba még beleért sarokkal a labdába, majd Neymargurított az Espanyol hálójába (0-1). Nyolc perccel később Iniesta adott szenzációs labdát a védők mögé befutó Lus Suareznek, az uruguayi játékos ismét kapásból tette át a labdát a másik oldalra, ahol érkezett Lionel Messi és egy lövőcsel után éles szögből vette be Kiko Casilla kapuját (0-2).

Ezzel el is dőlt minden annak ellenére, hogy az 54. perctől Jordi Alba kiállítáa miatt emberhátrányban játszott a Barcelona, de még szépíteni sem tudott a városi rivális. A második félidő derekán Rafinhát a francia Mathieu váltotta, majd a hajrában beszállt a játékba Ivan Rakitic és Xavi is. 

Az FC Barcelona kedd este a Getafét fogadja, majd szombaton Cordobába utaznak a katalánok a jövő heti Bayern München BL-elődöntő előtt.

A Real Madrid vasárnap este a forduló zárómérkőzésén lépett pályára Vigóban. A mindig bátran játszó hazai csapatnak köszönhetően parádés mérkőzést láthatott a 25 ezer néző a Balaidosban. A 9. percben Nolito tört kapura, majd két remek csel után kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).  A 16. percben egy kipattanó labdát Toni Kroos helyezett a kapu bal oldalába (1-1). 

A 24. percben máris fordított a Real Madrid; James Rodriguez hozta játékba Chicharitót, aki éles szögből vette be Sergio Alvarez kapuját (1-2).

Négy perccel később Santi Mina egy remek kiugratás után először elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett, majd ballal pontosan telibe találta a bal kapufát. A Celta Vigo csatára végül a kipattanót jobbal pofozta be a hálóba (2-2).

A 43. percben Cristiano Ronaldo passzolt James Rodrigueznek, a kolumbiai csatár 16 méterről lőtt kapura, a labda megpattant egy hazai lábon, így védhetetlenül vágódott a bal alsó sarokba (2-3).

A Celta de Vigo a második félidő elején is bátran ment előre, ám a 69. percben megpecsételődött a hazaiak sorsa. Sergio Ramos vágta előre a labdát Javier Hernandez elé, aki jobb spiccel levette magának a labdát, majd kilőtte a bal alsó sarkot (2-4). A mexikói kölcsöncsatár szerdán a BL-elődöntőjébe lőtte a Real Madridot, vasárnap pedig másodszor duplázott a Királyi Gárdában. Chicharito 2014. szeptember 20-án a Riazorban Bale-t váltotta majd a hajárban lőtt két gólt a Deportivo la Coruna ellen.

A hazaiak argentin trénere Eduardo Berizzo a negyedik bekapott gól után gyorsan kihasználta mindhárom cseréjét. A Celta Vigóba érkezett a belga Bongoda, a brazil Charles és a chilei Pablo Hernandez, ám a hazaiak már nem tudtak újabb gólt szerezni.

A Real Madrid szerdán az Almeríát fogadja, majd szombaton Sevillába látogat Carlo Ancelotti csapata. A Primera Divisionban a Barcelona továbbra is két pontal vezet. 

Primera Division, 33. forduló:

Celta de Vigo-Real Madrid 2-4 (2-2)
Gól: Nolito (9.), Santi Mina (28.), ill. Kroos (16.), J. Hernandez (24., 69.), J. Rodriguez (43.)

Espanyol-FC Barcelona 0-2 (0-2)
Gól: Neymar (17.), Messi (25.)
Kiállítva: Moreno (90.), ill. Jordi Alba (54.)

Míg a Barcelona megnyerte a városi derby-t, addig a torinói rangadón a Bajnokok Ligájában elődöntős Juventus kikapott a Torinótól. A 8. percben egy visszatett labdát a Juventus korábbi játékosa Fabio Quagliarella pörkölte kapura, ám a jobbra elvetődő Gianluca Buffon remekül védett. A 35. percben szabadrúgáshoz jutott a Juventus, Andrea Pirlo 20 méterről tekert kitűnően kapura, a labda a felsőlécről vágódott a gólvonal mögé (0-1).

A 45. percben Quagliarella vitte el a labdát a jobb szélen, középreadása után az érkező Matteo Darmiansaját magának pörgette fel a játékszert, végül hat méterről Buffon mellett helyezett a hálóba (1-1).

Az 52. percben Pirlo szabadrúgásból a bal kapufát találta telibe. Öt perccel később a Juventus 16-osán belül Darmian passzolt be a kapu elé, az érkező Fabio Quagliarella öt és fél méterről helyezett a kapu közepébe (2-1).

A hajárban Massimiliano Allegri becserélte Carlos Tevezt, Simone Pepét és Fernando Llorentét is, ám a Juventus nem tudott kiegyenlíteni. A 81. percben Pepe két méterről a kapufát találta el, majd a visszatett labdát már meg tudta kaparintani Padelli a Torino kapusa. A torinói Bikák utoljára húsz éve tudták legyőzni a Juventust. A torinói Zebrák szerdán az Európa Ligája elődöntőjében szereplő Fiorentinát fogadják, majd szombaton Sampdoria-Juventus mérkőzést rendeznek. 

Érdekesség, hogy a Serie A 32. fordulójában Luca Toni (Hellas Verona), Gonzalo Higuain (Napoli) és Duje Cop (Cagliari) is duplázott.

Serie A, 32. forduló:

Torino-Juventus 2-1 (1-1)
Gól: Matteo Darmian (45.), Fabio Quagliarella (57.), ill. Andrea Pirlo (35.)

Internazionale-AS Roma 2-1 (1-0)
Gól: Hernanes (15.), Mauro Icardi (88.), ill. Radja Nainggolan (63.)

Lazio-Chievo Verona 1-1 (1-0)
Gól: Miroslav Klose (45.), ill. Andrea Paloschi (75.)

Németországban eldőlt a bajnoki cím sorsa. A Bayern München szombaton egy nagyon nehéz mérkőzésen mindössze egyetlen góllal tudta legyőzni Dárdai Pál csapatát, a Hertha Berlint. Az erősen tartalékos bajor csapatban játéklehetőséget kapott Pep Guardiolától Sebastian Rode, a 21 éves Mitchell Weiser, valamint a 18 éves Gianluca Gaudino is. A szünetben Gaudinót a szintén 18 éves Sinan Kurt váltotta.

A Hertha remekül játszott, a berliniek egy sor helyzetet hagytak ki, ám végül nem úszták meg a müncheni kirándulást kapott gól nélkül. Bastian Schweinsteiger a 79. percben a kapufára helyezte a labdát, majd egy perccel később megszerezte a Bayern München győztes gólját. Az igazi érdem azonban Mitchell Weiseré, aki az oldalvonal mellől indulva négy berlini játékost cselezett ki, majd középre adott. Bastian Schweinsteigernek már "könnyű" dolga volt, 15 méterről csak be kellett vágni a labdát a bal felső sarokba (1-0).

Győzelem ellenére szombat este mgé nem ünnepelhetett a Bayern München, erre vasárnap délutánig kellett várni. A forduló zárómérkőzésén a Bayern Münchent "üldöző" Wolfsburg a Borussia Parkba látogatott. A mérkőzés egyetlen találata végül a 90. percben született. Az utolsó percben Fabian Johnson remekül pörgette tovább a labdát Max Krusénak, aki Benaglio mellett helyezett a Wolfsburg kapujába (1-0).

Győzelmével a Borussia Mönchengladbach négy pontra csökkentette hátrányát a Wolfsburggal szemben, miközben Kruse találata egyben azt jelentette, hogy a Bayern München megszerezte 25. Bundesliga bajnoki címét.

A Bayern München azonban nem ülhet a babérjain, hiszen pep Guardiola csapata még két vasat tart a tűzbe, azaz a Bajnokok Ligája elődöntője mellett a bajorok a Német Kupában is érdekeltek. A DFB Kupa első elődöntőjében kedd este a Bayern München és a Borussia Dortmund csap össze. Egy évvel ezelőtt a Német Kupa berlini döntőjében csak a hosszabbításban lőtt két góllal nyert a Bayern München. Bár a német szuperkupa fináléjában Jürgen Klopp csapata visszavágott, ám a bajnokságban a Bayern München hazai pályán és Dortmundban is legyőzte a BVB-t.

Bundesliga, 30. forduló:

Bayern München-Hertha BSC 1-0 (0-0)
Gól: Schweinsteiger (80.)

Borussia Mönchengladbach-Wolfsburg 1-0 (0-0)

Gól: Max Kruse (90.)