Volt már szó a legnagyobb meglepetésekről (első rész, második rész), az idény legjobb menedzsereiről, valamint a legjobb átigazolásokról (első rész, második rész) és a szezon legjobbjáról, Eden Hazardról is. Tegnap esti cikkemben a második helyért folyó csatát és annak szereplőit vizsgáltam, most ugyanezt teszem meg, csak a tabella másik végéről: kik a kiesés elleni harc legfontosabb szereplői, kiknek milyen esélye van bent maradni? A végén saját tippjeimet is olvashatjátok. Kezdjük tehát leghátulról:

Burnley 

A Burnley kiesése talán a legvalószínűbb, hiszen négy fordulóval a vége előtt 26 ponttal az utolsó helyen állnak. Az egész szezonban a kiesés szélén álltak (legjobb pozíciójuk 17. volt), az utóbbi fordulókban pedig egyre reménytelenebb a helyzet: zsinórban öt meccsen maradtak nyeretlenek. Előreláthatólag reális is ez a helyezés a nagycsapatok ellen mindig jól teljesítő (a Manchester City ellen például nem kaptak ki idén, és a Chelsea-től is elcsentek egy pontot) "vörösborosok" számára, hiszen mennek még a Hullhoz, a West Bromhoz és az Aston Villához, valamint a Stoke-ot is fogadják. Ezeken a mérkőzéseken kis szerencsével két győzelem begyűjthető, de valószínűleg az sem lenne elég semmire.

Queens Park Rangers 

A QPR szezonja hasonlóan alakult, mint a Burnley-é, mindig tűzközelben voltak, egy-egy kisebb fellángolással, valamit egy kiváló Charlie Austinnal. A kiesés a jelenleg 27 egységgel álló csapat számára szintén nagyon nehezen elkerülhetőnek látszik, hiszen mennek Liverpoolba a vörösökhöz, Manchesterbe a Cityhez, a Leicesterhez kiesési rangadót vívni és otthon a Necastle-vel vívnak majd. Nem szükséges nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megmondjuk, a QPR kiesése ilyen hátralévő meccsekkel még valószínűbb, mint a Burnley-é.

Sunderland 

Érdekes helyzetben van a Sunderland, ugyanis zsinórban a harmadik évben vannak nagyon nehéz helyzetben, tavaly a 14., tavalyelőtt a 17. helyen végeztek. Ha most is komoly hajrát tudnak produkálni, bent maradhatnak, ráadásul eggyel kevesebb meccset játszottak, mint közvetlen környezetük. Így hátravan még az Arsenal elleni idegenbeli halasztott meccs, egy liverpooli látogatás az Evertonhoz, a zárófordulóban az akkor már biztosan bajnok Chelsea elleni utolsó remény a Stamford Bridge-en, otthon pedig a Leicestert és a Southamptont fogadják. Pontszerzési esélyek reálisan két mérkőzésen vannak (Leicester, Southampton), így tehát meglepetés kell a többi találkozón, ha jövőre is PL-résztvevők szeretnének lenni.

Leicester City 

Ha egy hónappal korábban írom a cikket, azt mondom, a Leicester az egyik biztos kieső, most azonban meglepődnék, ha a rókák nem maradnának bent a szezonvégi meneteléssel. A 31. fordulóig utolsó csapat a tegnap esti Chelsea elleni vereség előtt zsinórban négy (!) győzelmet aratott, mely ugyanannyi, mint az azokat megelőző 29 (!!) fordulóban elér győzelmeik száma. Az elképesztő feltámadást a Newcastle, a Southampton és a QPR (már említettem) ellen otthon, valamint a Sunderland (szintén említettem) ellen idegenben fokozhatják a maximumra. Most 31 ponttal állnak, a hátralévő meccseken ilyen formában még 6-9 pont összejöhet számukra.

Aston Villa

A leghullámzóbb teljesítményű csapat Tim Sherwooddal egy 12 meccses nyeretlen széria után feltámadt, viszont ez is csak a 16. helyre és 32 pontra elég egyelőre. Az utolsó négy meccsük sorrendben: Everton (otthon), West Ham (otthon), Southampton (idegenben), Burnley (otthon, mint ahogy a Burnley-nél is olvasható volt). Túlságosan nehéz mérkőzésnek az Everton és a Southampton elleni mondható, azonban szerintem Sherwoodék, ahogy a City ellen is láttuk, probléma nélkül bent maradhatnak, ehhez minimum 5 pont szükségeltetik véleményem szerint.

Hull City 

Érdekes dolog számomra Hull meccseket nézni, talán a PL legötlettelenebb csapata jelenleg, pedig semmi személyes problémám nincs velük, egyszerűen csak így látom. Ennek ellenére a legutóbbi Liverpool elleni győzelmük megalapozta a hajrát: 34 ponttal a 15. a csapat, a maradék négy meccsük viszont katasztrofálisan nehéz lesz: Arsenal, Burnley és Manchester United (utóbbi a zárófordulóban), Tottenham idegenben. Véleményem szerint már három begyűjtött ponttal bent maradhatnak az első osztályban, de ennél nem sok nehezebb sorsolást kaphattak volna a végére.

Newcastle United 

A legextrémebb esetben John Carverék is osztályt válthatnak, valamint ha valaki látta a legutóbbi hét mérkőzésüket (mind vereség), akkor talán nem is annyira extrém ez az elképzelés. A 29. fordulóban még 11. szarkák utolsó négy fordulója két kiesési rangadó idegenben, és két középmezőnybeli csata otthon: Burnley, Leicester (korábban már írtam ezekről), West Ham, West Bromwich. Ha folytatódik a szörnyű forma, könnyen lehet, hogy újra másodosztályba csúszhatnak, bár ilyen mérkőzéseken a legvégén talán könnyebb lehet a feltámadás. Bár fejben már mindenki nyaral a szarkáknál, érdekes négy mérkőzésük lesz a hátralévő fordulókban.

Ez a hét csapat tehát menekül a kiesés elől, bár kettőnek (Burnley, QPR) véleményem szerint befellegzett. A harmadik kieső viszont akár hatalmas meglepetés is lehet, egyelőre az én tippem a három kiesőre sorrendben a következő: Hull City, QPR, Burnley, a 17. helyre a Newcastle-t várom.

Ha nem értesz egyet, más a véleményed, a lap alján komment formájában megírhatod.