A kezdő sípszó előtt feltett teavíz épp forrni kezdett, mire a Paris SG először labdába érhetett. A Barcelona játékán azonnal látszott a szándék: labdatartással gátolni a vendégek rohamát, ezzel is még kevesebb esélyt adva a hátrány ledolgozására.

Megtehették volna azt is, hogy kilencven percen keresztül elrejtik a labdát, de hát ki mer ilyet elvárni egy Neymar-Suarez-Messi csatártriótól… Bár valóban nem hiánycikk a katalánok repertoárjából a végsőkig elhúzott támadásvezetés – ezt most hatványozottan ki is élhették volna – , mégis a kilátogató közönséget illet valahogyan megtisztelni. Tizennégy percnyi játék után már meg is szerezték a vezetést, egy Iniesta-szólót követően Neymar nagyon nem is tehetett mást, hiszen az üres kapunál már nincs hova továbbadni, onnan már csak a gólvonalon túlra tudta passzolni a labdát. S hogy Iniesta mennyire öreg, nos, a gól előtti cselsorozatából kiindulva ez még egyelőre biztosan nem napirendi pont Barcelonában. Nyilván az Iniesta-Xavi szép idők már elmúltak, de kettejük közül az egyik mindig ott lehet a pályán, és akkor a veszély szinte minden pillanatban ott van a levegőben.

Luis Enrique csapata úgy tűnik, ritkán néz magyar bajnokikat, hiszen tudhatnák, hogy ennyi előnnyel már nem szokás az ellenfél térfelén tartózkodni. Aki nem ismerte az előzményeket, hihette volna azt is, hogy a gól ellenére még mindig a Barcelona van hátrányban. Hát lepődjünk meg ezek után azon, hogy Dani Alves bal lábbal tekert tökéletesen középre? Vagy hogy Neymar fejjel szerezte a második gólt? Egyáltalán érdemes bármin is meglepődni, ha a Barcelonáról van szó?

Tulajdonképpen a 35. percre egy átlagos bajnoki mérkőzés kerekedett a BL-negyeddöntőből. A párizsiak annyira beleszürkültek a mezőnybe, hogy néha csak egy egyszerű spanyol középcsapatnak látszottak, akiket Messiék, ha olyan kedvük van, 4-5 góllal szoktak elintézni.

Most megelégedtek a kettő nullával, ami valószínűleg senkiben nem hagyott hiányérzetet. Ha nem is iskolai kirándulás, mindenesetre tanulmányút lett a Paris SG barcelonai kiruccanásából.

Összesítésben 5-1-es gólkülönbséggel a katalánok jutottak tovább.

A kép forrása: www.dailymail.co.uk

Ha már a mai meccsre hangolódsz...

Vagy ha hiányzik a BL-ből az angol foci... 

És a Manchester United!