A magyar jégkorong válogatott jelenleg 9 ponttal, három győzelemmel és egy vereséggel várja az utolsó, lengyelek elleni sorsdöntő csatát, amit szombat este nyolckor rendeznek Krakkóban. Az, hogy a VB zárómérkőzése létfontosságú lett számunkra, a tegnapi nap eredményeinek is köszönhető, ami az elvárásaink szerint alakult: mi legyőztük az ukránokat, a lengyelek pedig nagy csatában kaptak ki a kazahoktól, akik ezzel már biztos feljutók.

A csoport második helye kiadó tehát, melyre a magyarok és a lengyelek pályáznak, és hála az égnek, a szintén szombati kazah-olasz meccs már nem szólhat ebbe bele.  A kazahok budapesti szereplésénél megtapasztalhattuk, hogy szeretnek a biztos feljutás után kocsmázni, így az előzetes latolgatásokban azt is számításba vettük, hogy az utolsó meccset esetleg leadják az olaszoknak. Tehát a feljutás kérdése minden tekintetben csak a lengyel-magyar meccsre korlátozódik, és hiába a szól a hazai pálya előnye a lengyelek mellett (a szombati meccsre már minden jegy elkelt a félelmetes hangulatú, 15600 fős befogadóképességű Kraków Arenaba), pontelőnnyel mi várjuk a folytatást. Mivel a szabályok értelmében pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, így a képlet egyszerű: nem szabad kikapni a lengyelektől!

De minek köszönhető az, hogy a magyar válogatott ismét az elitkörbe jutás küszöbén áll? Azt a VB kezdete előtt is tudtuk, hogy minden meccs óriási csata lesz, azt azonban nem tudtuk előre megjósolni, hogy hol lesz a helyünk a térképen. Most már látjuk, hogy egyedül Krakkó bevétele hiányzik a háború megnyeréséhez.  

Görcsölünk, de nyerünk

Egy nyitómeccs mindig nehéz, főleg Japán ellen. Az ázsiai válogatottal ugyanis sosem volt egyszerű dolgunk, és ez ezen a VB-n sem történt másként. A mozgékony japánok már a 2. percben beköszöntek, ezt csak a 10. percben egalizáltuk, A második harmadban a japánok ismét elmentek eggyel, de erre azonnal válaszoltunk, így a 3. harmadra maradt a döntés. Az utolsó játékrész ugyanazt hozta, amit ez egész meccs: szinte semmi sem sikerült, görcsöltünk, rengeteg korongot adtunk el, bár rendre leütköztük a japánokat, nem igazán érződött a két csapat közti fizikális különbség. Aztán a hajrában jött az, ami a válogatottat az egész VB-n jellemzi: a megalkuvás nélküli küzdelem, melynek meglett a gyümölcse. Banham bombaerős lövésével átvettük a vezetést, majd a kapust lehozó japánok hibáját kihasználva eldöntöttük a meccset. Három és fél percig vezetett a válogatott, de a legjobbkor, és ez elég volt a győzelemhez.

Jókor jött a pofon

Pedig bizakodtunk, hiszen két éve már sikerült elkapni a nagy favorit kazahokat. Bár elsőre furcsának tűnhet, az 5-0-ás vereség ellenére is bőven szolgált pozitívumokkal ez a meccs is, pedig jó, ha a 60 perc alatt tízszer lőttünk kapura. A kazah válogatott ugyanis megmutatta mi a receptje annak, hogy egy válogatott az elithez tartozzon: korcsolyázz gyorsabban az ellenfelednél, becsüld meg a korongot, és kíméletlenül használd ki az emberelőnyöket! Nekünk minden energiánkat a védekezés őrölte fel, ennek ellenére jó volt azt látni, hogy 5 az 5 ellen, fizikailag felvesszük a harcot a világ második legjobb bajnokságában edződő ellenfél játékosaival.

Bejött a taktika

A kijózanító pofon után a feljutás másik esélyese, az Olaszország várt ránk. Rich Chernomaz húzott egy nagyot, ami bejött: az első harmadban letámadtuk az olaszokat, akik ettől teljesen megzavarodtak, így gyorsan két gólos előnyre tettünk szert, a második harmadban ezt az előnyt megtartottuk, a harmadikban pedig könyörtelenül kihasználtunk a ziccereinket, ami Sofron visszatérésének is nagyban köszönhető. Az A csoportból kieső olaszok végig nem tudták, mit kezdjenek a magyarok  okos, taktikus játékával, így meglehetősen simán vágtunk nekik vissza a múltbéli sérelmekért, az utóbbi években ugyanis többször ők ütöttek el minket a feljutás küszöbén. Ez a győzelem megadta a hitet a folytatásra.

A szív és az akarat diadala 

Az eredmények tükrében az ukránok elleni meccset kötelező volt hozni, és tudjuk, sokszor ez a legnehezebb. Az első harmadban azonban nem volt probléma, végig az ukrán kaput ostromoltuk, azonban hol a szerencse, hol a szenzációs napot kifogó Zaharcsenko akadályozott meg minket, hogy megszerezzük a vezetést. Aztán jött a rövidzárlat, két hatalmas védelmi hibát kihasználtak az ukránok. A második harmad végén sikerült végre megtörni az ukrán falat, ami láthatóan egy hatalmas gátat szakított át a mieinkben. Bár az egyenlítést még sokáig nem sikerült kiharcolni, az utolsó 10 percben olyat láttunk ismét a fiúktól, amit eddig nem. A csapat egy emberként küzdött, Kóger révén először egyenlített, majd 3 perccel a vége előtt Sarauer paskolta be a korongot a kapus lába között, azonban a kapu elmozdult, így hosszú másodperces videózás következett, ám a gólt végül megadták, így átvettük a vezetést. Aztán jött Banham kiállítása, vele az ukrán rohamok, majd egy gól is, de magas bot miatt a bírók elvették a találatot az ukránoktól. A meccs utolsó perceiben ismét Sofron villant, aki emberhátrányból szerezte meg a megnyugtató 4. gólt. Ez volt eddig a legizgalmasabb meccsünk, bár nem játszottunk jól, az akarat, a szív és a hatalmas küzdelem meghozta a sikert a mieinknek. 

A szurkolók 

És van még egy tényező, ami sokszor átlendítette a csapatot a holtponton, az pedig a csodálatos szurkolótáborunk, akik minden tiszteletet megérdemelnek, hiszen hátrány, rossz játék ide vagy oda, a 2-3000 magyar szurkoló végig buzdította kedvenceit, hazai hangulatot varázsolva Krakkóba. Az biztos, hogy a magyar szurkolókra is hatalmas feladat vár szombaton, hiszen a két nép közötti jó viszony ellenére biztosan pokoli lesz a hangulat a zárómeccsen.

Megint egy olyan mérkőzés következik tehát, ami eltér az eddigiektől: telt ház előtt  játszunk majd a házigazdákkal, ahol nekünk a döntetlen is megfelel álmaink eléréséhez. Pedig, ha valahol tilos döntetlenre játszani, az pont a jégkorong. Reméljük, hogy az utolsó összecsapást is sikerrel vesszük, ami azt jelentené, hogy a 2008-as szapporói csoda mellé feliratkozik 2015-ben Krakkó is. 

Hajrá Magyarország!