Nemrégiben látott napvilágot az a statisztikai adat, melyből kiderült, hogy a tatabányai születésű Gyurcsó Ádám nemzetközi olyan nemzetközi klasszisokat előz meg a gólpassz listán, mint Ronaldo vagy Müller, máris itt a friss, örömre okot adó hír. A Ferencvárosi TC a transfermarkt.de oldal statisztikái alapján Európa második legjobb klubja, a legutóbbi tizenöt tétmeccs alapján. Csak az Auklend City jobb a budapesti zöld-fehéreknél, ők mind a tizenöt meccsüket megnyerték, míg Geráék két döntetlent is játszottak a tizenhárom győzelem mellett. Ezzel olyan csapatokat előznek meg, mint az egy döntetlent és egy vereséget is számláló Barcelona, vagy a Bayern München. Nem csak egy magyar csapat van ezen a listán, hiszen a Videoton a hetedik, tizenegy győzelemmel és négy döntetlennel, tehát ők a másik veretlen csapat a listán. 

A Ferencváros utolsó vereségét még tavaly októberben, a Diósgyőr otthonában szenvedte el, az azóta lejátszott tizenöt bajnoki meccsén nem talált legyőzőre. Előtte azonban legyőzte őket az akkor még Mátyus János vezette Pápa, az MTK és az Újpest is. Jelenleg a Fradi a második a tabellán, a Videotont szinte már lehetetlen beérni, az MTK pedig kezd elfogyni. Thomas Doll alakulata azonban a Magyar Kupában is érdekelt még, és adott esetben a döntőt a Videoton ellen játszhatja, ami a jelenlegi erőviszonyok között az ország rangadója lenne. Ősszel találkoztak a bajnokságban is, akkor gól nélküli döntetlent hoztak össze. 

Apropó Videoton, ők mindössze egy vereséget szenvedtek el az idén, ők is októberben, a Debrecen ellen. Hogy ennek a két csapatnak elég lesz-e ez a jó forma ahhoz, hogy Európában is helyt álljanak a nyáron, az kérdéses, viszont jó alapot szolgálhat, hogy eléggé együtt vannak, és tavasszal mindkét csapat szárnyal.  Thomas Doll megtalálta az egyensúlyt a magyar és a külföldi játékosok számában, stabilan 5-6 magyar játékos mindig kezd a Fradiban. A kapuban Dibusz kirobbanthatatlan, a hátvédsor általában légiósokkal áll fel, de a középpályán ott van Gera, Busai, Hajnal, elől pedig Varga és Böde is alapembernek számít. A Videotonnál is hasonló a helyzet, Szolnoki, Juhász, Sándor, Simon, Gyurcsó és Nikolics stabil csapattag, de Feczesin és Heffler is egyre több lehetőséget kap.