Sokan teszik fel ezt a kérdést napjainkban, nem csak Győrben, de országszerte is. Szeretném a kérdést egy lelkes szurkoló szemszögéből körüljárni. Megállapításaim, kérdéseim talán segítenek, vagy tovább gondolkodásra serkentenek többeket, talán illetékeseket a témában.

Magamról 51 éves elmúltam, a foci szeretetét az „anyatejjel szívtam” magamba. Már óvodás koromban vitt apám magával az ETO meccseire a régi Mártírok úti pályára, ahol láttam Orbánt, Somogyit, Győrfit, Albertet, Benét is játszani. Később azt sem tudta elfogadni, hogy egy győri focibarát hogyan szurkolhat más csapatnak, mint az ETO.

Az új stadionban már nem rendezhettek ETO meccset nélkülem. Az emlékezetes „Verebes érában” idegenbe is gyakran elkísértem a csapatot. Utána sem maradtam hűtlen a gárdához, bár a lelkesedésem kissé alább hagyott.

Az „igazi törés” szerintem a „Tarsoly korszak” kezdete volt. A győri közönség nem fogadta el igazán az új vezetést. Ezt főleg a nézőszámok mutatják, hiszen sosem volt telt ház az ETO parkban (Bayern- gálameccsen kívül). Én aktívan fociztam, a megyei első osztály volt a csúcs a pályafutásomban. A nyolcvanas években nem ritkán ezer-ezerötszáz néző előtt játszottam Ménfőcsanakon – most az MTK biztos örülne ilyen érdeklődésnek.

Az eredményekre nem lehetett különös panasz, hiszen volt bronz, ezüst, aranyérmes is volt az ETO, de valami nem stimmelt, a közönség „nem szerette igazán” a csapatot. Az edzők (Egervári, Varga, Pintér, Horváth) nem voltak népszerűek, a játékosokat kevés kivételtől eltekintve nem kedvelték. Ennek fő oka az évenkénti szinte teljes „vérátömlesztés”, a rengeteg középszerű idegenlégiós szerződtetése.

Már az új stadion építése körüli anomáliák is elgondolkodtatóak voltak. Jó pár cég, vállalkozás ment tönkre az építkezés körüli hercehurcában. A legnagyobb vesztes az Integrál H Rt a fővállalkozó, amely gyakorlatilag az ETO parknak köszönheti felszámolását. Több alvállalkozót is ismerek, akik nagyon megbánták, hogy részt vettek a projektben. Érdekes, ez akkor senkinek sem tűnt fel igazán – érvényesültek a piacgazdaság „farkas törvényei”- mondták rá az illetékesek. Az illetékesek – akik mindig támogatták Tarsoly Csabát, legyen az bal vagy jobb oldali kormány, mindegyikkel kitűnő kapcsolatokat ápolt a tulajdonos. Minden kölcsönt, kedvezményt megkapott, minden ellenőrzést, felelősségre vonást megúszott idáig, mikorra már nem maradt több dobása. Már a hatalomnak is „nemkívánatossá”, veszélyessé vált a személye, ezért el kell vinnie az „az egész balhét”.

A legnagyobb gond az, hogy a hatalom nemcsak Tarsoly mögül, de az ETO mögül is kihátrált. „Legfeljebb felszántatjuk a pályákat” – mondta a győri polgármester is, hiszen menthetetlen az ETO.

Valóban így van? Nincs, aki segítsen? Itt van az Audi, aki minden segítséget megkapott Győr városától a letelepedésre. Most, mikor igazán segítség kellene, azonban azonnal „lelép”. A női kézilabdát támogatja, ami rizikómentes, hiszen ilyen anyagi háttérrel itthon egyeduralkodó az Audi ETO, és a szűk európai elitbe is könnyedén odaérhet – bár ha van néhány sérülés, mint az idén még a legjobb négy közé sem jutnak el. Ami marketing szempontból érdekes lehet még egyszer sem tudták teljesen megtölteni nézőkkel az új Audi Arénát. A foci a jelenlegi siralmas állapotok ellenére is szerintem jóval nagyobb reklámhordozó. Többet foglalkozik vele a média, nagyobb a visszhangja egy meccsnek, sokkal több gyermek, szülő kötődik a klubhoz.

A megoldás a Gyirmót lehetne, aki következő szezonban valószínűleg feljut az NB I-be. A gyirmóti csapat két lelkes és gazdag futballrajongó magánvállalkozása, amely még a szűkebb környezetében sem túl népszerű. Jellemző, hogy most ingyen engedik be a nézőket, mégis 5-600 néző jön össze egy átlagos bajnokira. Az is jellemző és elgondolkodtató, amit a tizenéves gyirmóti focipalántától hallottam a buszon. A fiú barátai megkérdezték, miért nem a Gyirmót címeres melegítő felsóben vagy? Nem gondolod, hogy ebben égetem magam – válaszolta az „ifjú tehetség”. Ez is bizonyítja, ennek a csapatnak nincsenek gyökerei, tömegbázisa – gondoljunk csak bele egy sikertelen széria után például egy Gyirmót-Paks meccsre mennyi fizető néző lenne kíváncsi?

Mi lehet akkor a megoldás? A helyzet valóban reménytelen?