Már az olaszok elleni siker után felcsillant a remény a feljutásra, az ukránok legyőzése után azonban kézzel fogható közelségbe került a dédelgetett álom, hogy a 2008-as szapporói csoda után ismét kiharcoljuk a jegyünket a rá következő évben rendezendő elit világbajnokságra!

Hihetetlen átalakuláson ment keresztül a csapat az elmúlt pár napban. A kazahok elleni csúfos vereség után kételkedtem abban, hogy fel tudunk-e állni, tekintve, hogy a fiatalokra igen demoralizáló hatással lehet egy ilyen nagyarányú zakó. A honosított kanadaiak, a magyar veteránok és fiatalok összessége azonban kirángatta egymást a gödörből, és most úgy állunk, hogy szombaton már elég „csak” egy hosszabbítást kiharcolnunk a feljutásért.

Pár napja még úgy nyilatkoztam, hogy ennek a csapatnak be kell érnie ahhoz, hogy reális esélye legyen a feljutásra. A szakmai vezetőség is elsőszámú feladatként a bennmaradást, az optimistábbak pedig a dobogót célozták meg. Nemcsak a kazahok elleni kisiklás, hanem az első két meccsen mutatott játék képe is arra sarkallt, hogy 3-5 évre vagyunk a feljutástól. Azonban azzal nem számoltam, hogy Rich Chernomaz és a szakmai stáb ilyen hamar be tudja foltozni a lyukakat a csapatban, és egyik napról a másikra egy teljesen új válogatott lépjen a jégre. Amely szomjazza a győzelmet, küzd, harcol, és ami a legfontosabb, hogy nem adja fel.

A kazahok elleni folyamatos kiállítások a mi oldalunkról megpecsételték a sorsunkat, de ez szerencsére nem törte meg a fiúk azon hitét, hogy képesek felállni hátrányból. Ahogy Japán, úgy Ukrajna ellen is sikerült, ez pedig már egy olyan mentális előnyről tanúskodik, ami legalább akkora fegyvertény, mint az, hogy mind a négy sorunkat tudjuk játszatni meccsről meccsre, akármilyen szituációban. Ez igazi csapategységről tesz tanúbizonyságot, melyben mindenki bízik mindenkiben.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy idén a szerencse is a mi pártunkat fogja. Az olaszok mélyrepülése kifejezetten jól jött számunkra, a kazahok tegnapi házigazdákra mért veresége meg még inkább. A képlet így leegyszerűsödött a következőre: legalább 1 pontot kell szerezni a lengyelek ellen, és jövőre mehetünk Oroszországba az elit világbajnokságra, ahol legalább hét mérkőzésben lesz részünk a világ legjobbjai ellen (na jó, ez némileg túlzás azért, hiszen azok nagy százaléka még akkor is az éppen zajló NHL-rájátszásában fog szerepelni).

De ezzel még ráérünk azután foglalkozni, ha szombat este sikerül kivívni a tagságunkat. Még vár ránk egy iszonyatosan nehéz mérkőzés, melyen mindenkinek a legjobbját kell nyújtania, hogy beteljesüljön az álom. A padlóról már sikerült felállni, most pedig „csupán” a csúcsra kell törni. Nem tudom, hogy hasonló forgatókönyvvel számoltak-e a Jégkorong Szövetség azon tagjai, akik összerakták a divízió I-es vb torna programját, de ennél izgalmasabban nem is érhetne véget a vb. Nekünk, szurkolóknak, pedig csupán annyi a dolgunk, hogy a tv képernyőkön vagy helyben buzdítsuk válogatottunkat, mely ebben az elmúlt egy hétben többször rászolgált a bizalmunkra, mint a focistáink az elmúlt 25 évben. Érdemes lenne ezen is elgondolkoznia a nagyjainknak, de az már egy másik cikkre való téma lenne...

Hajrá Magyarok!

Az olaszok, a kazahok és a japánok elleni meccsek margójára.