Ember legyen a talpán, aki a divízió I-es vb A csoportjának első három meccsnapja után ki tud igazodni a magyar válogatotton. Vasárnap a japánok is diktálni tudták a tempót ellenünk, de ezen még felül tudtunk kerekedni, és végül 4-2-es győzelemmel vettük a rajtot. A másnapi kazahok elleni mérkőzés azonban már egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A nagy kérdés az volt, hogy a fiatalok fel tudják-e dolgozni rendesen a 0-5-ös vereséget, vagy sem.

Őszintén szólva az olaszok ellen sem vártam semmi jóra. Az utóbbi években rendre úgy találkoztunk velük, hogy lendületben voltunk, és „csupán” őket kellett volna legyőzni a továbbjutáshoz, de valami nüansznyi dolog mindig hiányzott ehhez a sikerhez. Ezúttal lényegében a padlóról kellett felállni, és figyelembe véve a tavalyi vb-t, amikor Rich Chernomaz nem tudott mit kezdeni a hullámvölgy mélyébe eső csapattal, nem reménykedni sem mertem abban, hogy valami sikerreceptet másfél nap alatt kitalál az olaszok ellen.

Tévedtem, de amondó vagyok, hogy legyen még sok hasonló tévedésben részben! Valószínűleg az is sokat segített, hogy Sofron István visszatért eltiltásából, majd egy hatalmas gólt varrt a harmadik harmadban az olaszoknak, megmutatva, hogy miért is olyan fontos láncszem ő a válogatottban. De összességében a játékunk képe vett egy 180 fokos fordulatot.

Mint ahogy azt Vas Márton, az üreskapus találat szerzője is elmondta a Nemzeti Sportnak, a siker titka abban rejlett, hogy végre sikerült először az idei vb során ráerőltetni a másik csapatra a játékunkat. Ütköztünk, hajtottunk, és ami a legfontosabb, nem remegett meg a kéz az utolsó pillanatokban. És azért valljuk be, hogy egy kisarányú szerencse is kellett a győzelemhez, hiszen ha az olaszok kihasználják azt a helyzetet, amikor ketten mentek üresen Rajnára, akkor egészen másképp is alakulhatott volna a meccs. Lehet, hogy eddig pont ez a kis szerencse hiányzott, amikor az olaszokkal mérkőztünk. Lehet, hogy a padlóra kellett kerülnünk ahhoz, hogy végre mindenki észbe kapjon, és hajtson. A lényeg, hogy egy fantasztikus győzelmet és egy csupaszív játékot láthattak a kilátogató magyar szurkolók, ami miatt mindig is közönségkedvencnek számított a válogatott.

Ma az ukránok következnek a sorban. Szapporóban annak idején az ő legyőzésük egyben a mi feljutásunkat eredményezte. A mostani helyzet hasonló, annyi különbséggel, hogy nem lenne bebiztosítva a feljutásunk, köszönhetően a szoros mezőnynek, azonban saját kezünkben maradna a sorsunk, ami jóval megnyugtatóbb, mint amikor a többi meccs eredményeit kell lesni. A győzelmi receptnek hasonlónak kell lenni, mint tegnap: agresszív letámadásokkal, és merész, ámde nem vakmerő egyéni megmozdulásokkal operálni, ráerőltetve játékunkat az ukránokra.

Ha ez megvalósul, akkor utána foglalkozhatunk a feljutási esélyekkel. Addig viszont csakis az ukránokra kell koncentrálni, akik idén verhetőnek tűnnek, azonban nem szabad lebecsülni őket a gyenge kezdés után.

A kazahok elleni meccsről itt olvashatjátok a véleményem.

A japánok elleni meccsről pedig itt.

Emitt pedig a Magyar Kupán látottakról írtam.