A filmet rendezőként és íróként egyaránt jegyző páros jóvoltából a Cloud Atlas (Felhőatlasz; 2012) után ismét egy vizuális science fiction csoda kerül a napokban az üzletek polcaira. A Jupiter felemelkedése azonban nem más, mint egy gyengén megkomponált szemkápráztató mese. Előzetesen nagy durranásra számíthattunk, hisz a WB stúdió közel 170 millió dollárt bocsátott a Wachowski - fivérek  rendelkezésére, de utólag felvetődik a kérdés, hogy vajon ennyire bíztak bennük vagy bele sem néztek a forgatókönyvbe.

A sztori (ha beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről) egy fiktív teremtéstörténeten alapul, amit egy jól-rosszul felépített, befogadhatatlan kapitalista rendszer szegmenseként tálalnak az alkotók. Jupiter Jones (Mila Kunis) egy orosz származású lány, aki a bevándorlók keserű sorsát éli, takarítással, WC-pucolással keresi kenyerét. Habár úgy véli többre hivatott, de azt még a nézők sem sejtik, hogy ő a Galaxis úrnőjének kései (genetikai) reinkarnációja. Amikor alakváltó űrlények kezéből egy félig farkas-félig ember fejvadász (Channing Tatum) menti meg, rájön, hogy több mint egyszerű halandó lány. Miután elrabolják s elviszik a Földről, az Univerzumot uraló arisztokrata Abrasax - dinasztia három örökösének a viszályába csöppen, amit puszta létezése, mint királyi vér, csak tovább bonyolít. Az uralom itt azonban nem földterületekért, ásványkincsekért, hanem egész bolygókért folyik. Most a Föld van éppen soron, ahol az embereket gyakorlatilag tenyészállatokként kezelik, hogy minket „learatva” az örök fiatalság elixírjét állítsák elő, ami egyenlő a hatalommal. Ezzel a lényegi kérdések le is zárultak. Ezután a kis Jupiter csak sodródik az árral, folyamatosan bajba keveredik, amiből természetesen mindig Tatum rántja ki.

Igazából nem is lenne akkora probléma, hogy a történet soványka és kissé bugyuta, amellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, hogy nélkülöz mindenfajta koherenciát, abszolút összefüggéstelen. A néző teljes mértékben elvesz a látványban, a moziból kijövet nem is igazán tudja elmondani, mit is látott. Wachowsi-ék a sok hiányosságot egyértelműen a látvánnyal próbálták kiküszöbölni. A rendelkezésre álló büdzsé olyan lehetőséget biztosított számukra, hogy a megvalósításnak csak a fantáziájuk szabhatott határt, Az eredmény ez igazi CGI - orgia lett. A vizuális effektek szinte tökéletesre sikerültek, egyes jeleneteknél az ember állát a földről kell felkaparni. Emellett a viktoriánus kort idéző kosztümök, díszletek, belső terek nagyon ízlésesre sikerültek, mindezt egy barokkos sci-fi környezetbe ágyazva. Nem nyúltak át giccsbe, ellentétben egyes párbeszédekkel. Ha ezt a látványvilágot egy közepes történettel, kidolgozott karakterekkel vitték volna vászonra, egy egész tűrhető blockbustert kaphatnánk. Ehelyett a filmből egy historikus steampunk-ba nyúló Flash Gordon - Ötödik elem - Star Wars katyvasz kerekedett, gyenge színészi teljesítményekkel. A legnagyobb csalódás talán a főgonosz szerepében tetszelgő Eddie Redmayne, akiről elképzelhetetlennek tűnhet, hogy következő filmjéért (The Theory of Everything; 2015) három neves szakmai díjat is bezsebelt.

Ugyan nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Jupiter felemelkedése a 2015-ös év Arany Málnája lesz, biztosan van egy olyan réteg - szigorúan a sci-fi rajongók között - akik oda-vissza lesznek érte. Az viszont szinte garantálható, Lananak és Andynek a Mátrix öröksége sem lesz, hogy egyhamar nagyobb fába vághassák fejszéjüket.