Évtizedek óta jóban vagyok a Genesis zenéjével, és jó ideje hálás is vagyok nekik, hiszen az ő 1987-es budapesti koncertjük miatt kértek fel életem első könyvének megírására és ez indított el egyik, máig sem teljesen elhagyott utamon. Még abban évben személyesen is megismerkedtem előbb Tony Banks-szel és Phil Collins-szal (Mike Rutherford ugyanis csak a koncertre „esett be”, mert gyermeke született), majd külön Peter Gabriellel – vele egy évvel később ismét szemtől szemben ültem az Amnesty-koncert előtt – Rutherforddal végül 1998-ban parolázhattam, amikor már Ray Wilson énekelt Collins helyett. Steve Hackett-tel viszont csak 2002-ben találkoztam, azóta viszont – hála a Djabéval való közös munkáinak – többször is, már-már baráti viszony alakult ki közöttünk. Lemezeiket is elő-előveszem (mindegyik szigorúan bakeliten van meg), nem porosodnak (átvitt értelemben sem), ahogyan a 70-es évek progresszív rock-műfaja nagyjainak életműve általában kiállta az idők próbáját. Éppen ezért érdeklődéssel vártam a Genesis a siker útján című, 2014-ben készült angol dokumentumfilmet, amelyet május 21-én mutatnak be Budapesten.

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a beszélgetés- és zenetöredékekből álló másfél órás filmben nincsenek szenzációs leleplezések, csak félmondatokat kapunk az együttes műhelytitkaiból. A film végig követi a zenekar történetét egészen Collins távozásáig (az 1998-as lemezről már szó sem esik), de éppen csak megdöbbenünk vagy elgyönyörködünk egy-egy dallamon, vagy egy látványelemen, máris megzavarja egy szöveg, és legtöbbször a kép is vált. Tehát az, aki most szeretné megismerni vagy megszeretni a Genesist, annak ez a mozi nem sokat ad. Adhat ellenben az igazi rajongóknak, akik nyilván sokan vannak (1987-ben megtöltötték az akkor még 80 ezres Népstadiont), hogy felidézzék emlékeiket, vagy újrakezdjék hallgatni ifjúságuk kedvenceit. Arányeltolódás is van a filmben: több mint a fele szól arról a korszakról, amikor hárman maradtak, és Collins szólóban is világsztár lett – persze, ekkor születtek a „slágereik”, a híres videóklipek a Land of Confusiontól az I Can’t Dance-ig – de talán érdekes lett volna többet megtudni az olyan korai remekművek születéséről, mint a The Musical Box, vagy a Supper’s Ready. Persze lehet, hogy maguk a zenészek akarták így, hogy kevés szó essen a belső problémákról, a Peter Gabriellel szembeni irigységről, vagy Steve Hackett fokozatos háttérbe szorításáról, amely a gitáros kiválásához vezetett. Azért akadnak persze jó sztorik, köztük néhány meglepő is, de ezeket nem lőjük le előre...

Már az is nagy eredmény, hogy egyáltalán össze lehetett hozni az öt muzsikust egy stúdióbeszélgetésre. Éveken át folytak a találgatások, hogy lesz nagy Genesis-reunion. Utoljára 1982-ben jöttek össze, hogy kisegítsék az első világzenei fesztivál, a WOMAD miatt a csőd szélére került Gabrielt egy közös bulival. Maradt tehát öt idősödő úriember, akik megpróbáltak a szépre emlékezni. Tegyük mi is ezt...

Vissza a városba, de melyikbe?