Az Eurovíziós Dalfesztiválon érdekes arcokból sosem volt hiány, elég, ha csak a tavalyi győztes Conchita Wurstra gondolunk. Persze nem ő az egyetlen, aki emlékezetes pillanatokat szerzett a nézőknek. Különleges fellépők és meglepő rekordok következnek.

Az eddigi legfiatalabb győztes a verseny pillanatában mindössze 13 éves Sandra Kim. A kiskamasz 1986-ban Belgium színeiben versenyzett, és szerezte meg az ország máig egyetlen győzelmét. Mivel 1990-től csak 16 éven felüliek vehetnek részt a fesztiválon, a kislány jó időre beírta magát az Eurovízió rekordjainak történetébe.

A legidősebb induló Emil Ramsauer, aki 95 éves korában szállt ringbe a svájci Takasa együttes nagybőgőseként. A csapat legfiatalabb tagja akkor mindössze 22 éves volt, a 73 évnyi korkülönbséget biztos nem volt egyszerű áthidalni.

Az 1956-ban elstartoló fesztivál néhány évtized után kezdett unalmassá, ódivatúvá válni, ezért 1980-ban Hágában számos újítással kísérleteztek. Izgalmasabbá tették a színpadképet, sőt, a luxemburgi fellépők között egy szemüveges pingvinnek öltözött fickó is szerepelt.

Az újítások dacára Olaszország 1981-ben pont azzal az indokkal bojkottálta a versenyt, hogy az már túlzottan unalmas és régies az ő ízlésüknek. Az olaszok ezt követően számos alkalommal maradtak távol a versenytől.

Nagy port kavart az 1998-ban győztes izraeli versenyző, a transznemű Dana International, akinek a részvételét Izraelben erőteljes vallási ellenállás övezte. Ennek ellenére az előadó és dala több országban is a slágerlisták élére került.

A verseny emlékezetes fellépői voltak a Buranovói Nagymamák is. Az idős asszonyokból álló orosz népdalkórus tagjai angolul egyáltalán nem beszélnek, de csodásan énekelnek például udmurt nyelven.

Az Eurovízió persze nem csak extravagáns fellépők gyűjtőhelye, sok sztárnak itt indult be igazán a karrierje. Itt lett népszerű az ABBA, Cliff Richard, vagy a svájciakat képviselő Céline Dion, aki 1988-ban megnyerte a dalversenyt.

Hogy 2015-ben melyik dal lesz a győztes, azt most még nem tudhatjuk, de hogy furcsaságokból most sem lesz hiány, az biztos.