Nem csupán fizikai korával tűnt ki, hanem azzal is, hogy százéves kora után is folytatta filmes pályáját, szinte utolsó leheletéig. Csütörtökön reggel 106 éves korában elhunyt Manoel Cândido Pinto de Oliveira portugál rendező, a mozi doyenje.

Oliveira 1908. december 11-én jött a világra Portóban, 106. születésnapját utolsó rövidfilmjének, a Restelói öregúrnak hazai bemutatójával ünnepelte. Ezt a filmet tavaly tavasszal forgatta, és bemutatták a legutóbbi Velencei Filmfesztiválon is. Művészetét „az emberiségről való gondolkodásnak” nevezte, amelyhez gyakran használt irodalmi, színházi ihletőket. „A mozi anyagtalan – vallotta – a kamera, a moziterem, a vászon anyagi természetűek, de a képek nem. Amikor azt mondom, hogy a mozi színház, ez azt jelenti, hogy a színház az élet ábrázolása, de egyben az a mozi is az, mert az élet lényegét, a konvenciókat mutatja be. Ha leveszem üdvözlésképpen a kalapomat, akkor az egy konvenció, egy udvarias gesztus, de ha elszakítom a konvenciótól, akkor ennek a gesztusnak már semmi értelme. A konvenciók jelentik az életet mind a moziban, mind a színházban.”

Manoel de Oliveira polgári családban született, már kisgyerek korában vonzotta a mozi. Első dokumentumfilmjeit a 30-as években forgatta. Nyolc évtizednél is hosszabb pályafutása során több mint 50 filmet alkotott, játékfilmeket és dokumentumfilmeket egyaránt, a többségüket 60 éves kora után. Nem véletlenül, mert 1955-ben el kellett menekülnie hazájából Antonio Salazar diktatúrája elől, és csak 1970-ben a tábornok halála után tért vissza Portugáliába. A legaktívabb évei pedig azután következtek, hogy betöltötte a nyolcvanat.

Oliveira legjelentősebb munkái között tartják számon a Franciscát (1981), amely egy filmes tetralógia befejező része volt, valamint az 1985-ben forgatott Bársonycipőt, Paul Claudel drámája nyomán. 1991-ben nagy szenzációt keltett az Isteni színjáték című alkotása, amelyben egy elmegyógyintézet betegei, akik között bibliai alakok ugyanúgy megtalálhatók, mint Avilai Szent Teréz és Raszkolnyikov, Dante remekművét adják elő. 1995-ben John Malkovich-csal és Catherine Deneuve-vel forgatta A kolostort, amelyben egy angol irodalmár azt akarja bebizonyítani, hogy Shakespeare Spanyolországban született. 1997-ben nála játszotta utolsó filmjét Marcello Mastroianni: az olasz színészóriás az Utazás a világ kezdetének főszereplője volt. Filmjeiben gyakran jelennek meg a szerelem gyönyörei és fájdalmai, az öregkori hanyatlás, de a komoly témákat is sűrűn fűszerezte iróniával, groteszk elemekkel. E kedvenc, társadalomkritikába merített témái utolsó éveiben sem hagyták el. Még a 101évesen forgatott Szeszélyes szőke is egy „végzetes nőről” és férfi áldozatáról szól.

„Amikor saját érzéseimről beszélek, a dolgok spontán módon törnek elő belőlem, mintha egy forrás lennék. Spinoza mondta, hogy azért hisszük magunkat szabad lényeknek, mert nem ismerjük a cselekedeteinket gátló erőket és hatásokat” – fogalmazta meg ars poeticáját Manoel de Oliveira.