Amilyen nagy hévvel készítették és mutatták be a filmet, pont akkorra hévvel nem tudják eldönteni, hogy legyen-e akkor folytatás vagy sem? Mivel a könyvsorozatból három rész készült el, úgy gondtál, hogy a film is megérdemli ha végig viszik. De vajon megéri-e és tényleg szükség van-e rá?
Hiába a hihetetlen bevételnek mégsem volt akkora sikere, mint amit vártak. Hiába az újraforgatott részeknek mind a kritikusok, mind az emberek találtak benne hibákat. Nem csak, hogy nem volt elég hű a könyvhöz, de főszereplők között sem volt semmi ami megfogta volna az embert.

Most, hogy lecsengett ez az egész őrület és körülbelül kettő teljes hétig nem volt benne minden sajtóba a téma, feldobták azt a rettenetes hírt, hogy nem lesz folytatás. Elsőre a Christiant alakító Jamie Dornan akart kilépni a dologból azért mert a felesége most jött rá, hogy ugyan mégsem kéne egy ilyen filmbe ugrálnia a férjének. Majd miután lenyugtatták az őrült rajongókat, nem telt bele pár nap és jött az újabb sokk. Ekkor már arról szólt a dolog, hogy nem csak Jamie de még a film rendezője Sam Taylor-Johnson is ott hagyja a film folytatását. Ő már arra hivatkozott, hogy súlyos ellentétek alakultak ki közte és a könyv írója között. Miután ezeket a híreket senki sem cáfolta vagy erősítette meg, még most sem lehet tudni, hogy akkor mi is igaz a sztoriból.De, hogy mindez ne legyen elég, pár nappal ezelőtt előrukkoltak azzal, hogy a végét ők nem is így akarták csinálni (de akkor miért is csinálták így), ezért egy új végkifejletet fognak leforgatni. Egyszerűbb ha azt mondták volna, hogy még egyszer lehúzzuk a népet, mert még ez is belefér ettől a filmtől.Így körbenézve az interneten, a fórumokon, bizton állíthatom, hogy azért a legtöbb ember meg van enélkül a film nélkül. Nem sok embert láttam aki nem gondolta volna hibának, hogy kidobott pénzt a filmre és még kevesebbet aki azért imádkozik, hogy legyen egy új vége vagy akár még több része. Szóval mozisiker ide vagy oda, reméljük nem fognak még több pénzt feleslegesen beleölni a filmbe.