Normálisnak induló kedd délelőtt volt. A VII. kerületben akadt dolgunk, 11 óra körül végeztünk, és felszálltunk egy 9-es buszra, hogy átszállás nélkül hazamenjünk Óbudára. Ment is a „városnéző” rendes tempóban, átjutottunk baj nélkül a feltúrt Szent István körúton is, és ráfordultunk az Árpád fejedelem útjára.

Akkor még csak azt láttuk, hogy a befelé tartó sávok állnak a Margit-híd előtt. Aztán egyre jobban elszörnyedtünk: az álló sor a Zsigmond-térnél – nem ért véget, hanem folytatódott, sőt, még az Amfiteátrumnál sem szakadt meg. Miközben mi, ha nem is Forma 01-es sebességgel, de haladtunk, a mellettünk lévő sávok 10-10 métereket araszoltak előre, ha egyáltalán. Egy száz méteres szakaszon legalább öt autóbuszt számoltunk meg. Sofőrünktől megtudtuk, hogy az egyik 86-os kolléga 70 perc késést szedett össze a Bogdáni úti végállomástól a Kolosy térig. Amikor egymás mellé értek, félreérthetetlen kézmozdulatokat tettek. De a sorokban rostokoltak mentők, rendőrautók, és egyszerű állampolgárok: munkába, iskolába, esetleg soha vissza nem térő állásinterjúra, üzleti találkozóra sietők. „Ácsszekercét az összes fejébe!” - fogalmazta meg pilótánk óhaját. „Katasztrófa ez a város…” – sóhajtott fel az egyik utas, mire a sofőr rátromfolt: „Ez az egész ország…”.

Aznap mi már nem mentünk sehová, hála istennek, mer olvastam, hogy délután még ennél is nagyobb káosz tört ki, mert ez Erzsébet híd alatt egy karambol miatt lezárták a budai alsó rakpartot, és emiatt bedugult a pesti is. És nyilván csatolt részei is.

Közben jött a hír, hogy a hét végén a 4-6-os vonalán végig pótlóbuszok közlekednek, pályafelújítás miatt. Az ember egy kicsit kapar emlékezetében, és oda lyukad ki, hogy ezt a vonalat alig néhány éve újították fel. Beleértve a most feltúrt Margit-hidat is. Tehát két variáció lehetséges: vagy kontármunkát végeztek, vagy pedig valamelyik csókosnak kellett egy jó kis biznisz. Menekülő utak jóformán nincsenek, a metrók, HÉV-ek is hol mennek, hol nem. Az egyszerű adófizető polgár pedig, mint tudjuk, csak a választások napján nincsen leszarva.

A minap az uszodában összefutottam egy régi haverommal, aki rendszeresen megszerencséltet valamilyen politikai jóslással. Most például arról beszélt, hogy nem a milliárdos mutyiktól szakadhat el a cérna az emberekben, hanem azoktól a dolgoktól, amelyek a mindennapjait felborítják. Mint például a vasárnapi zárva tartás.

Vagy a dugók, amikor az embereknek minden nap azzal a stresszel kell elindulniuk Budapesten, hogy ki tudja, mikor érnek célt. Az amúgy is agyonstresszelt emberek, akik nem lopják sem az idejüket, sem a pénzüket.