(2015.01.24 - a prae.hu helyett a Blasting.Newsra érkezik meg a beszélgetés).

Minden olyan kritikát és hozzászólást átolvasok, aminek az éppen jelenlévő interjúalanyomhoz van köze. Tudtam, hogy Magyarországon jelenleg az ötös lista elejére kell tenni Divinyi Rékát, s bizony, ha az ember jól benne van a szakmában, akkor megtalálják a nem éppen kedves vélemények is. Divinyi Réka 1974-ben született, rengeteg sorozat, film van a háta mögött. Járt a Színművészeti Egyetemre, a Barátok Közt az ő életében is szerepet játszott, öntudatos és alázatos és önmagát keresőként nyitott a világra. Forgatókönyvíró, de a Werk Akadémia honlapján oktatóként is feltűnik a neve. Kell egy ilyen személyiség Magyarországra. S igen, következzék most egy interjú magával, Divinyi Rékával. Beszél önmagáról, a forgatókönyvírásról, a napokban kibukkanó Bereczki-Pokornyi hírről, és természetesen a Játékkészítőről, s még másról is. Köszönöm szépen a válaszokat, és további sok sikert – boldogságot kívánok Neki!

Milyen gyerek voltál?

Divinyi Réka: Nyugis. Igazából végig arra próbáltam rájönni, ki is vagyok, de inkább csak elméletben feszegettem a határaimat. Talán pont azért lettem író, mert mindig olyasmiket képzeltem el, amihez túl bátortalan, vagy túl kényelmes voltam, hogy ki is próbáljam.

Milyen felnőtt lettél?

Nyugis. Most már nagyjából tudom, hogy ki vagyok, és jobban érdekelnek a körülöttem lévő emberek.

Ki az a személy az életedben, akinek a leghálásabb vagy?

Szerencsés vagyok, mert rengetegen támogattak az utam során. Például a szüleim, akik nem rettentek meg attól, hogy művészpályára szeretnék lépni, vagy a tanáraim, akik mindig bíztattak, vagy azok a producerek és rendezők, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy bizalmat szavazzanak egy pályakezdő írónak. De a leghálásabb mégis a családomnak vagyok, ők azok, akik miatt bármit is érdemes csinálni.  

Hogyan, és mikor kerültél kapcsolatba a színházzal, a filmekkel, a médiával?

A színház iránti rajongás gyerekkorom óta megvan. Kezdetben színésznőnek készültem, majd mikor rájöttem, hogy ez nem nekem való, dramaturgnak jelentkeztem a Színművészeti Egyetemre. Először színházakban dolgoztam, de rájöttem, hogy ugyanúgy vonz a filmezés és a televízió is, úgyhogy igyekeztem minél többféle műfajban kipróbálni magamat. 

Mi az a dolog, feladat, nagy igazság, tulajdonság, amit elsősorban a Színművészeti Egyetemen tanultál meg? Mit köszönsz az egyetemnek?

Elsősorban hogy megismertem Osztovits Leventét, aki osztályfőnököm és tanszékvezetőm is volt. Az ő személyisége, szaktudása, és gondolkodásmódja máig példaértékű számomra. Ő volt az, aki harmadéves koromban arra bíztatott, hogy kérjek óralátogatási mentességet, és kezdjek el dolgozni, mert forgatókönyvet vagy színdarabot  írni csak gyakorlatban lehet megtanulni, az iskolában nem. Tehát – bár a vizsgáimat letettem, és a diplomámat megszereztem – mégsem jártam végig az iskolát, és furcsamód, épp ez indította el a karrieremet.  

Szerinted, akik téged választanak forgatókönyvírónak, dramaturgnak, vagy egyáltalán, akik veled szeretnének dolgozni, azok miért pont téged választanak? Saját véleményed, de mégis csak belőlük kiindulva, mit mondanál az írásodra, a munkamorálodra, te miért választanád önmagadat?

Megtanultam, hogy a forgatókönyvírásnál az „ego” az a luxus, amit az ember nem engedhet meg magának. A produktum a fontos, ami sok ember közös munkájából születik meg, és ennek én teljes mértékben hajlandó vagyok alárendelni magamat. Bármilyen kritikát szívesen fogadok, és akárhányszor átírok egy könyvet, ha szükség van rá.  De a legnagyobb kritikusom én magam vagyok, úgyhogy mindig próbálok jobb és jobb lenni.   

A legutóbbi produkciód, „a Játékkészítő”. Hogyan kerültél bele, és amikor felkerestek, akkor azonnal elvállaltad?

A Játékkészítő, Illés Gabriella producer ötlete és álma volt, ő kért fel, hogy írjak egy színdarabot, amely show elemeket tartalmaz, és népmesei karakterekre épül. Izgalmas kihívás volt, mert nem volt még ilyen léptékű színházi munkám, ahol színészek, zenészek, táncosok, artisták, és popsztárok is vannak a színpadon, interaktív elemeket tartalmaz, és egyaránt meg tud szólítani egy stadionnyi gyereket és felnőttet. Igazából csak azért kértem egy hét gondolkodási időt, mert ki akartam találni, hogy lehet a népmesei karaktereket egy modern történetbe integrálni.  

Dramaturg-szemmel hogy történt az előadás alkotási folyamata?

Először megírtam a darabot teljesen szabadon.  Az első felvonásban igyekeztem a népmesei hármas egység szerkezetet alkalmazni, mikor a hősök három kalandon keresztül jutnak el a célig, a második felvonás pedig teljes egészében a Játékkészítő birodalmában játszódott. Aztán az alkotótársak Illés Gabi, Magács László rendező, Rakonczai Viktor zeneszerző, Orbán Tamás szövegíró, és Szabolcsi János díszlettervező, hozzátették a saját ötleteiket, illetve kiderült, hogy mi megvalósítható és mi nem. A próbák alatt tovább formálódott a darab, főleg amikor előjöttek a Tüskecsarnok építészeti sajátosságai. Így került a darabba például Piroska karaktere, mert kiderült, hogy azok a jelenetek, amik az átdíszítések alatt játszódtak volna, nem férnek el az előszínpadon. Kellett tehát valaki, aki leköti a gyerekek figyelmét, amíg változik a színpadkép, és nem a színpadon van, hanem a nézőtéren.  Nem tagadom, sok kompromisszumot kellet kötnünk, de igyekeztünk a kényszermegoldásokból is erényt kovácsolni. 

Kivel volt a legnehezebb, és kivel a legkönnyebb együtt dolgoznod? S ki volt az, aki a színészek közül, pozitívan meglepett?

Nagyon jó volt a csapat, hiszen kiváló művészekkel dolgozhattunk együtt, s mindenki beletette a maximumot. Talán leginkább Nagy Feró lepett meg, aki egy igazi rocksztár, de olyan odaadással, alázattal és energiával dolgozott, ami lenyűgöző volt.  De nem szívesen emelek ki senkit, mert mindenkiről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, beleértve a táncosokat és az artistákat is.

A legnehezebb az volt, hogy mivel elfoglalt sztárokkal dolgoztunk, problémás volt egyeztetni a próbákat. Kis részleteken tudtunk csak dolgozni, és számunkra is csak a végén mutatkozott meg, mi is lesz belőle. Ez elég gyomorszorító volt.

Attól eltekintve, hogy remek választás volt személy véleményem szerint, a „főszerepek” kiosztása, de azért mégis, hogy esett a választás pont Herrer Sárára és Szabó Győzőre?

A kismalac szerepére olyan színészt kerestünk, aki jól tud énekelni, táncolni, nagyon szerethető, és olyan energiával játszik, hogy átütő legyen egy ekkora térben. Győző kiváló színész, aki  tökéletesen megfelelt minden kritériumnak. Aranyka szerepére viszont  szándékosan egy kevésbé ismert nevet szerettünk volna,  aki elég tehetséges ahhoz, hogy megállja a helyét ennyi sztár között. Magács László és Rakonczai Viktor több jelöltet is megnéztek, de mikor meghallották Sárit énekelni, le is zárult a casting. 

A napokban felütötte a fejét, hogy Bereczki Zoltán és Pokornyi Lia nem írta alá a folytatásra a szerződést. Mennyire igaz ez?

Nem tudom, én is csak a sajtóból értesültem róla, ami azért nem a legbiztosabb forrás. Jó lenne, ha az eredeti csapattal mehetne tovább a Játékkészítő, de eleve számítottunk arra, hogy ennyi elfoglalt művészt nem lesz könnyű újra egyeztetni, tehát lehetnek változások a szereposztásban. Szerintem Lia és Zoli is fantasztikus volt, és úgy tűnt, szeretik a darabot, remélem fogunk még együtt dolgozni.

Ha már a darab szeretés szóba került... Volt olyan dal, kedvenc rész az előadásban, amit jobban megkedveltél valamiért, mint a többit?

Nagyon szeretem a dalokat, szerintem Rakonczai Viktor és Orbán Tomi zseniális munkát végeztek. Azon belül is azt hiszem Feró és Bereczki Zoli közös száma a kedvencem, mert ott szinte felrobban a nézőtér. Hatalmas élmény, mikor két ilyen hang és egyéniség a színpadon találkozik.

Számodra mit jelentett a kész, teljes „Játékkészítő”? Mit szerettél volna vele elmondani?

A legfontosabb, hogy még a legprofibb, legötletesebb játék vagy film sem veheti fel a versenyt az ember fantáziájával. Nem szabad lemondanunk arról, hogy használjuk a képzelőerőnket csak azért, hogy mások fantáziavilágában kóborolhassunk. Persze én magam is szeretem a videó játékokat, vagy a filmeket, de semmi nem ad akkora szabadságot, mint amikor én találok ki, vagy én formálok át egy történetet úgy, ahogy én akarom.  Imádtam, hogy mikor régebben meséltem a kisfiamnak, rendre megállított, és beleszőtte magát a történetbe, vagy elmondta, hogy szerinte minek kellene történnie. Együtt élt a mesével, és ez az igazi kaland. Ezért soha nem szabad teljesen lemondani az elektromos kütyük kedvéért a valódi, élő meséről. 

Milyen a Te világod, ha felveszed a Piros Szemüveget?

A Piros szemüveg több mindent jelent. Egyrészt hogy az ember egy kicsit mesésebbnek, kicsit varázslatosabbnak látja azon keresztül a világot. Egy ilyen képzeletbeli szemüveg mindig rajtam van, amikor írok. Mikor még csak elképzelem, milyen történetet is szeretnék elmesélni, mindig az a legjobb része a munkámnak.  Aztán persze jön a megvalósítás, amikor le kell venni azt a szemüveget, mert például a költségvetést, vagy a fizika törvényeit már nem lehet azon keresztül nézni.

De a piros szemüveg a darabban azt is jelenti, hogy az lehetsz, ami csak akarsz, mindegy hogy mások milyennek látnak. Szerintem nem csak a gyerekeket, de néha a felnőtteket sem árt erre figyelmeztetni.   

Történt valami vicces kulisszatitok a próbák folyamán, amit meg tudsz osztani velünk?

Az előadásban szerepelt egy hatalmas felfújható sárkány, aminek elég problémás volt a mozgatása. Sok időbe és energiába telt, míg begyakorolták, de végül sikerült, és mindenki hátradőlt, hogy azzal nem lesz gond. Az első előadáson viszont kiderült, hogy eltűnt a hosszabbító, amivel a pumpáját csatlakoztatni lehetett az áramhoz. Ha Gabinak nincs annyi lélekjelenléte, hogy kitépjen a büfé falából egy hosszabbítót, a sárkány bizony nem támadott volna a hőseinkre.

Majdnem háromórás volt a darab. Nem féltetek attól, hogy a gyerekek izegni-mozogni fognak az előadás közben?

De, féltünk, mivel azonban ritkán tudott lemenni a darab egyben, és nehéz volt kiszámítani, hogy a nézők hogyan reagálnak bizonyos speciális effektusokra, mint például az óriás Nap, mi is csak akkor szembesültünk az előadás valódi hosszával, mikor már bent ültek a nézők. Szerencsére azonban nem volt probléma, úgy tűnt, a gyerekek feszülten figyelnek még a második felvonás végén is.

Mi volt a kedvenc meséd gyerekkorodban?

Az Óz, és a Mary Poppins. Az Ózból bele is szőttem néhány elemet a Játékkészítőbe.

S mit gondolsz a mai modern mesékről, és persze a mai gyerekekről?

Mindegy, hogy egy mese modern vagy régi, ha elvarázsol valakit, akkor működik. Amúgy szeretem a modern történeteket, mert szerintem sokszor jobban leírják a mai gyerekek világát és konfliktusait, mint a régi mesék. A mai gyerekek többségének talán ma már kevéssé átélhető helyzet, hogy el kell menni szerencsét próbálni, különben éhen hal a család vagy, hogy egy nagy igazságtalanságot csak egy álruhás király akadályozhat meg. Bár egy gyerek alapfélelmei valószínűleg nem sokat változtak az idők során. Ettől függetlenül szerintem jó, hogy szólnak történetek az iskolai konfliktusról, elvált szülőkről, vagy akár a kütyük uralmáról, mint a Játékkészítő.

Elégedett vagy a „Játékkészítő” sajtóban megjelent visszhangjaival?

A kritikai visszhang vegyes volt, bár egy ekkora sikernél azt hiszem, nem igazán számít egy-két negatív kritika. A kritika, mint műfaj, szerintem lassan eltűnőben van, mert az alkotók a közösségi oldalakon keresztül a nézőktől közvetlen visszajelzést kaphatnak, és az számít igazán.  A nézők nagytöbbsége szerencsére elragadtatással gratulált, volt persze néhány kritikai észrevétel is, amit viszont érdemes lesz átgondolnunk.  Az egyetlen, amit sajnálok, hogy a sajtó és a szakmai közönség nagyrésze egy összpróbát látott öt nappal a bemutató előtt. Ekkor az előadás szerintem ötven százalékos volt, és nem tudta megmutatni az igazi erejét. Remélem, lesz lehetőségük még egyszer megnézni.

Elvileg, szeretnétek majd folytatást. Készültök már rá, vannak tervek, ötletek, hogy milyen lesz?

Elkezdtünk gondolkozni, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre igyekszünk leülepíteni az élményt, leszűrni a tapasztalatokat, hogy legközelebb még magasabbra tehessük a lécet.

Mik inspirálnak téged általában az írásban?

Ezt nehéz megmondani, leginkább talán a környezetemben élő emberek. Meseírásnál pedig a fiam. 

Milyen a jó forgatókönyv, milyennek kell lennie a jó forgatókönyvírónak egy csapatban, szerinted?

A jó forgatókönyv az, amiből jó film készül. A jó film pedig az, ami megszólítja a nézőt. Megfogalmazhat egy forgatókönyv bármilyen zseniális üzenetet, ha a nézők nem akarják meghallani, akkor kudarcot vallott. A jó forgatókönyvíró pedig tisztában van ezzel. Minden könyvével kapcsolatban fel kell tennie három kérdés: mit akar elmesélni, hogyan akarja elmesélni, és kinek akarja elmesélni? Ha valamelyikre nincs jó válasz, akkor nem végzett jó munkát.

Mik a jövőbeli terveid? Mivel foglalkozol jelenleg?

Épp írok egy forgatókönyvet, de erről nem mondhatok többet, remélem hamarosan hallotok róla.  Sok izgalmas tervem van filmmel, színházzal, tévével, sőt még regényírással kapcsolatosak is, majd meglátjuk, mi valósul meg belőle.

Sajnos, a 2015 nem kezdődik valami fényesen… „Je suis Charlie.” Mi a véleményed erről a felfoghatatlan eseményről?

A legtöbb erőszakos bűnöző, legyen az gyilkos, erőszaktevő, vagy bántalmazó, azzal szokta mentegetni magát, hogy az áldozata provokálta. Pedig nincs az a provokáció, amire érvényes válasz az erőszak, még soha egyetlen konfliktus sem oldódott meg így. A gyilkos azért gyilkol, mert gyilkolni akar, akármilyen jelszavakat is skandál közben.  És ahogy az erőszaktevők miatt sem hibáztatjuk az összes férfit, vagy a gyermekbántalmazók miatt sem az összes szülőt, éppúgy nem lehet néhány terrorista tettei miatt az iszlám közösséget vagy kultúrát hibáztatni, pedig szerintem ez a legveszélyesebb következménye az ilyen tetteknek.  Vannak gyilkosok, és vannak ártatlanok, és a gyilkosokat kell megbüntetni.

 https://www.youtube.com/watch?v=6zUGV9JsS4E

Azt hiszem, végszóként a "Játékkészítő" főcímdalával a legjobb lezárni az interjút, hiszen összefoglal mindent: Merj álmodni.