Mi köze a radikális szervezetnek a tavalyi foci világbajnoksághoz? Honnan származnak a legprofibb közösségi médiás szakemberek? Miért van annyira erőltetve a házasság? Íme, néhány megdöbbentő dolog az Iszlám Államról.

1. Az IÁ területe nagyobb, mint Texas vagy Nagy-Britannia.

2. Az első világháború óta először történt meg, hogy egy fegyveres szervezet átrajzolta a franciák és britek által meghúzott, közel-keleti országok határait.

3. Mivel az Egyistenhit és Dzsihád szervezet védjegye az ég fele tartó mutatóujj, ezért ugyanez a gesztus az Iszlám Állam elfogadott köszönési formája.

4. Az Iszlám Állam rendszere hasonlít a tálibokéhoz: például plakátok tiltják a fényképezőgép használatát vagy a dohányzást, a nők el kell takarják arcukat, a nadrág viselete nyilvános helyen nem engedélyezett (a nők esetében), illetve nem utazhatnak, ha nincsenek valamely férfi rokonuk kíséretében.

5. Loretta Napoleoni terrorizmus-szakértő könyvében (Az iszlamista főnix) olvasható, hogy az IÁ óriási bevételt termel a villamos erőművek és az olajmezők által, az olajexportból napi két millió dollárnyi nyeresége van.

6. A terrorizmusból származó bevételből utakat javítottak, ingyenkonyhát hoztak létre a szíriai Rakkában, postahivatalt nyitottak, újjaépítettek bizonyos kórházakat és iskolákat, elindítottak egy gyermekbénulás elleni kampányt, ugyanakkor megjavították az áram- és vízszolgáltatást.

7. Sokan diktatórikus, barbár szervezetnek képzelik az IÁ-t, azonban katonáit arra bátorítja, hogy házasodjanak meg.

8. Annak ellenére, hogy a nyugati média úgy számol be a kalifátusról, mint a legbarbárabb és legerőszakosabb fegyveres szervezet,  például a '90-es években Koszovóban küzdő alakulatok hasonló rémisztő tetteket követtek el (szüleik előtt levágták a gyerekek fejét és futballoztak velük). Az Iszlám Állam ezen atrocitásokat tudatosan használja fel, hogy ügyeik bekerüljenek a világ legfontosabb híreibe.

9. Annak ellenére, hogy a tálib rendszer nem használja a modern technológiát, az IÁ high-tech hadműveletét olyan szakértők szabályozzák, akik egy része a szakmát nyugaton tanulta.

10. Az Iszlám Állam a tavalyi foci világbajnokság idején olyan hashtageket használt, mint például #WC2014, #eng, #Brazíl2014 stb., ahhoz, hogy anyagaik megjelenjenek a foci VB híreit kereső felhasználóknak.

Forrás: nlcafe.hu