Mindenki tudja, hogy ha egy témában Murphy-t emlegetik, akkor annak vagy nevetés vagy bosszankodás lesz a vége, attól függően, hogy velünk történt meg a dolog, vagy csak mesélik nekünk a történetet. Épp úgy, mint ahogyan a vajas kenyér mindig a megvajazott oldalára esik, az időjárás sem mindig úgy alakul ahogyan azt mi szeretnénk.  Hogy miért vannak ezek az íratlan szabályok, azt nem tudom, ember tervez, isten végez, Murphy meg belekontárkodik? De nézzük miről is beszélek!

Hétvége? Buli, pihenés kirándulás, ám valamiért annak az esélye hogy beüt valami talán ekkor a legnagyobb,így tehát bizton állíthatjuk: a legtöbb esernyős nap nyáron hétvégére esik.

Ilyenkor, ha még lehet a fejed is fáj és egész nap nem találsz magadra, de még a hirtelen jött lehűlésre sem számítottál, így biztosan vacogás lesz a vége az izzasztó hőségnek.

És ha már tomboló vihar jutott nekünk, pont a nyár közepén, szinte abban is biztosak lehetünk, hogy a következő hét elején mintha elvágták volna a rossz időt, és míg mi a nyári szabadságból, esetleg egy hosszú hétvégéről tartunk a munkahelyünkre, biztosan verőfényes napsütést küldenek ránk az égiek.

Mint minden ember, te is mindig mást akarsz? Ha esik, akkor napsütésre vágysz, ha süt a nap akkor pedig hűvösre „szomjazik” a szervezeted.

Minél melegebb van, minél jobban égeti a levegő a bőröd, annál jobban lustulsz el. A szervezeted érzékeli, hogy már a létszükséges funkciók is megterhelőek, így a mozgást a minimálisra csökenti. Olyan ez, mint valami készenléti mód, mert még a pislogásunk is verejtékezéssel párosul.

És hogy miből tudjuk igazán, hogy megérkezett a nyár? A legelső jel mindig a munkahelyünkön kötődik. Minden munkahelyen vannak klimaxoló vagy éppen csak sznobista légkondifüggők, akik akár életük árán is lejjebb tekerik a légkondi hőfokszabályzóját, mit sem törődve azzal, hogy a másiknak melege van-e vagy éppen már lila szájjal vacog az asztala fölött. Természetesen a légkondifüggők mindig nadrágban vannak, mert reggel még fáznak….

Ha persze ennek ellenkezője a terved egy hétvégére és aktív, sportolással teli hétvégét terveztél be, akkor az előrejelzett kellemes kirándulóidő ellenére kánikula és minimum 40 celsius hőmérsékletre számíthatsz.  Ami egy biciklitúra vagy futás közben nem annyira felüdítő élmény.

További cikkek: 

Szeretnél örök életet? Megvan a megoldás!

Kivégezte apja kutyáját, mert bepiszkított