A második részben ismét elhunyt hírességekről terjedő pletykákat szedtünk össze, olyanokét, akiknek a neve sokatmondó, és valamilyen nagy alkotást tulajdonítunk nekik. Ám emellett ha jobban megnézzük a róluk terjedő pletykákat, érdekes dolgokra bukkanhatunk.

Albert Einstein és Lewis Caroll után jöjjön egy ismert filmsztár, Charlie Chaplin, akinek neve összeforr a némafilmekkel, a korai filmezés világával. Nos Chaplinről úgy tartották, hogy igazi nőfaló, helyesebben mondva: lányfaló, ugyanis a fiatal lányok keltették fel érdeklődését. A pletykák szerint mintegy kétezer olyan eset volt, amikor Chaplin visszaélt népszerűségével, és elcsábított fiatal lányokat. Mi több az elcsábítás nagyon sok esetben terhességgel végződött, majd abortusszal, ugyanis a filmsztár nem engedte, hogy szeretői megtartsák a gyereket. A sok esetből mindössze egy olyan volt, melynek az abortusz helyett happy end lett a vége, és Chaplin feleségül vette a meghódított lánykát.

Oscar Wilde, a híres regény és drámaíró perverziója ma már talán meg se botránkoztatja az embereket. Homoszexualitásáról is híres volt, és még mind a mai napig elismeri a homoszexuális társadalom. Kedvenc öltözéke közé tartozott a fekete sejem, vagy éppen a báránybunda is. Sokan tudták róla, hogy saját nemére- azok közül is a költőkre és írókra - gerjed, ám az igazi coming out akkor volt, mikor egyik szerelme, Lord Alfred Douglas édesapja megtudta, hogy fia meleg. Ekkor ugyanis felfedte Wilde titkát bosszúból, melynek egy hosszas pereskedés lett a vége. Wilde perelte be őt rágalmazásért, ám a pert elvesztette. Sőt a perelvesztésből börtön lett. Hogy a börtönéveket hogyan viselte, azt nem tudni…

A híres filozófus Jean-Jacques Rousseau is a perverzek táborát erősítette. Nyolc éves volt, mikor az iskola igazgatónője elfenekelte a rossz magatartással bíró Rousseau-t. Ám azt biztosan nem gondolta volna ő sem, hogy ez kihat majd a kisgyerek későbbi nemi életére. A kis Rousseau azonban ekkor ébredt rá arra, hogy nemi vágyát erősíti ha elfenekelik, így a későbbiekben szeretőitől el is várta ezt. És hogy mindez honnan kerül nyilvánosságra? Hát a saját önéletrajzából, amit még halála előtt a nagyvilág elé "rakott".

További cikkek: Szeretnél örök életet? Megvan a megoldás!

Kivégezte apja kutyáját, mert bepiszkított