Kegyetlen tettet hajtott végre egy 18 éves kamasz Amerikában. A bajos múltú fiatalnak nem ez volt az első találkozása a törvény képviselőivel, ám mostani tette volt az eddigi legdurvább. Felgyújtotta benzinnel a hűséges állatot.

Budnak, a család kedvencének jó sorsa volt, soha semmiért nem emeltek rá kezet, mi több rajta körül forgott a világ, egészen addig, amíg szeretett gazdájának fia nem költözött be hozzájuk három héttel az eset előtt. A fiatal fiú, a kutyagondozás helyett bezárta a kutyát. Az eb a hosszú bezártságot nehezen bírta, így amikor rátört a szükség, akkor már nem bírta tovább uralni testét és bepiszkított a nappali közepére.

Ekkor a tizennyolc éves fiatal úgy döntött megbünteti a kutyát. Kikötözte egy fához, majd a hátsó raktárépületből egy kanna benzinnel tért vissza a nyüszítő és nyugtalan négylábúhoz. Miután a kutya többszöri figyelmeztetésre sem nyugodott meg, az „új gazda” lelocsolta benzinnel, majd begyújtotta a házi kedvencet.

Szerencsére Bud-ot kemény fából faragták, és az édesapa segítségével ugyan, de megúszta a a kalandot. A fiú édesapja kirohant a lángoló kutyához és sikeresen eloltotta kedvencét. A fúra a férfi azonnal kihívta a rendőrséget, akik magukkal vitték a rendőrségre és állatkínzás miatt indítanak ellene nyomozást.

A szülő szavaiból azonban megbánást lehet érteni, ugyanis az édesapa szerint lehet, hogy elhamarkodott döntés volt részéről.

„ Tudtam, hogy a fiam problémás gyerek. És feltehetőleg félreértette, amikor azt mondtam neki, hogy amennyiben nem tudja felelősségteljesen gondozni a Bud-ot, akkor megszabadulunk a négylábútól.” – mondta az apa, aki szerint a rendőrség, és a börtön helyett fiának inkább orvosi segítségre lett volna szüksége. Egyébként az édesapa saját elmondása szerint a fiú most rájuk nézve is veszélyes lehet, és tart attól, hogy a börtönből kiszabadulva rájuk gyújthatja a házat.

Az állatkínzásért a fiú feltételezhetően letöltendő börtönbüntetést kap. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor jó ideig se kutyának se macskának nem kell rettegnie a környéken, sőt az édesapa is megnyugodhat, hiszen a tizennyolc éves fiatal nem tudna a közelükbe menni.

Forrás: dailymail