A sztori: „Négymillió éhezőről hallani. Most olvasom, hogy ötmillió túlsúlyos magyar van. Ezek szerint csak egymillió van elfogadható helyzetben?” Elkövető, értelmi szerző: „Surján László dr.”, közszereplő. A közösségi virtuális térben is kereszténydemokrata Surján László Facebook-oldalán préselte ki magából a fenti három mondatot, aminek azóta (május 30., szombat), természetesen lába kélt. Surján elvtárs törölte ugyanis elmés, gondolatébresztő böfögését, mintegy arra ösztönözve azt, akinek volt szerencséje belebotlani, hogy semmiképpen ne hagyja szó nélkül.

Eleve kizárom annak lehetőségét, hogy a cinikus hangvételt, és a megállapítás tartalmát tekintve nem a tudatosság vezérelte a 73 évet megélt, jelenleg főállásban brüsszeli levegőt szívó kereszténydemokrata-fideszes EP-képviselőt, amikor felelősségteljes politikusként ilyen módon könyökölt bele a magyar nép aurájába.

Nem az éhezés definíciójáról, és a tudatos táplálkozás különböző vonatkozásairól szeretnék elmélkedni vagy vitát nyitni, bár óhatatlanul utalnom kell ezekre az aspektusokra is, ám sokadszorra is elolvasva ezt a tömény, épületes gonoszságot, meg kell állapítanom: sokkal nagyobb baj ez, mint első ránézésre tűnt. Ez az a tipikus, logikátlan populista szólam, ami a hívek „szellemi” táplálását szolgálja, ez az a megbocsáthatatlan prosztóság, ami a Semjén-Harrach-Hoffmann-Rétvári-Surján álkeresztény vonulat lényegét adja. A rossz helyen, rosszkor, rossz ízléssel való viccelődésre épülő megélhetési semmittevés. Amelynek ki van szolgáltatva az is, aki éhezik, az is, aki elhízott és az is, aki a fennmaradó egy millió sorait tömi.

Egyébként nincs bajom a politikusi humorral, ha annak nem áporodott izzadtságszaga van, és ha nem olyan súlyos kérdésekkel kapcsolatban hozakodnak elő vele, amikor azt semmi nem indokolja. Surján deduktívo-primitív következetése szerint, aki túlsúlyos, az nyilván nem éhezik, aki meg éhezik, az szerencsére nem túlsúlyos, tehát mégis mi a probléma? Ha ezt Mészáros Lőrinc tolmácsolásában hallom-olvasom, akkor is ökölbe szorul a kezem. Ez az ember viszont egyrészt orvos, másrészt Magyarország egykori népjóléti (!) minisztere, harmadrészt hosszú évek óta kellemesen jól jövedelmező tisztségek birtokában és eredményeként nem éhezik.

Ha egyidejűleg nem is teljesülne mindhárom, ha a brüsszeli jólét el is homályosította volna az orvos agyát, akkor is egy kormánypárti politikustól gyalázat ilyen módon megoldottnak, és szóra sem érdemesnek tekintetni a magyar társadalom két, alapvetően és súlyosan fenyegető kérdését. Surján úr! Ha ön nem a nagybani piacon vette orvosi diplomáját, és ha a brüsszeli jóllakottság nem homályosította el teljesen az elméjét, ha maradt még valami emberi érzet és önérzet abban a tekintélyes kereszténydemokrata lényében, a nyomok eltüntetése helyett, akár bocsánatot is kérhetne.

Ha csak arról lenne szó, hogy a lazac kevésbé hizlal, mint a zsíros kenyér, vagy két szelet kenyér között egy harmadik, ön akkor sem engedhetne meg magának ilyen ostoba megnyilatkozást. Ha csak arról lenne szó, hogy a szegénység talán leglátványosabb, egyben legfélrevezetőbb jele a túlsúly, akkor önnek orvosként ezt tudnia kellene, és e tudás birtokában nem lemenni kutyába. A keresztényi irgalom nevében. Ha ön netán azt akarta mondani, hogy körülbelül 1 millió ember él – a további 9 millió kárára –, irigylésre méltó luxusban, akkor feltétlenül igaza van.

De ön sajnos nem önkritikát akart gyakorolni. Ellenben eltúlzott, összemosott és felelőtlenül leegyszerűsített olyan statisztikailag alá nem támasztható adatokat, amelyeknek egyetlen célja a hangulatkeltés.

Rosszul hallottad, rosszul olvastad, Surján! Mert ha már számok: az OECD 2012-es adatai szerint Magyarországon 2 emberből 1 túlsúlyosnak, 5 emberből 1 elhízottnak számított. Ez tehát, ha jól számolok, nem 5, hanem körülbelül 2 millió embert jelenthet. Másik oldalról: „A Gallup OECD-országokat vizsgáló kutatása során többek között azt is megkérdezték, hogy előfordult-e az elmúlt 12 hónapban, hogy a családnak nem volt elegendő pénze élelmiszert vásárolni. Az eredmények nem túl szívderítőek Magyarországra nézve. Eszerint a magyar gyermekes családok majdnem felében (47 százalékában), a gyermektelenek több mint az egyharmadában (35 százalékában) előfordult, hogy problémát jelentett az élelmiszer-vásárlás.” Vagyis kiegészítésképpen: nyilván nem négymillió éhezőről, de egyértelműen 4 millió szegénységi küszöb alatt élőről beszélhetünk. Az éhezés alapvetően a mélyszegénység jellemzője, de feltétlenül szegény az, aki nem éhezik, ám egészséges ételekre nincs pénze. Surján kedvéért: ritkábban eszik lazacot, mint zsíros deszkát.

Nos, ezek a makacs tények, számok, statisztikák, amelyek szerintem valahogy nem indokolják ezt a fajta gúnyos, cinikus viccelődést. És nem hogy nem vicc, de megbocsáthatatlan bűn ezekről a gyászos tényekről más terminusokban beszélni, mint tragikus, drámai, azonnali cselekvésre sarkalló. Ehelyett Surján, az antiszociális, érzéketlen tahó, még Harrach Pétert is megszégyenítő butaságával köpte pofán a magyar társadalom tekintélyes részét: érintetteket, és kevésbé érintetteket egyaránt.

Sejtem, hogy Surjánnal nem mostanában fordult elő, hogy döntenie kellett a lazac és a szalonna, vagy az egészséges olíva olaj és a vérnyomásgyógyszerek kiváltása között. Nem kellene ex-népjóléti miniszternek, EP-alelnöknek, kereszténydemokratának lenni sem ahhoz, hogy az ember ilyet ne írjon le. Főleg nem nyilvánosan. Éhező, vagy elhízott emberekből lábszagú viccet csinálni minimum ízléstelen. Mindkét kategóriából egyszerre, legalábbis embertelen és érzéketlen.

Ilyen egy túl sokba kerülő, haszontalan, kiégett, gonosz politikus, aki küldetést teljesít: letagadja, hogy Magyarországon a „fajtája” által vezetett országban emberek éheznek. Pontosabban: rosszízű poént csinál belőle. Aztán látva a reakciókat, gyorsan eltünteti művét. Viszolyogtató. Elkeserítő. Enyhén túlsúlyos milliomos semmittevők, az éhezés fogalmát még hallomásból sem ismerő megélhetési keresztények röhögnek bele az arcunkba. Nap, mint nap.

Surján! A nyomort kihangsúlyozni, a figyelmet felhívni rá, ezért kicsit eltúlozni is akár, nem bűn. Viccelődni, gúnyolódni, és ironizálni rajta, azaz kvázi letagadni: megbocsáthatatlan. Ha Magyarországon egyetlen ember sem éhezne, és nem élne egészségtelenül, akkor is ocsmány lenne. Szóval még azt is lehet, hogy bocsánatot kérsz, párhuzamosan azzal, hogy szó nélkül letörölted a beírást. Különben az maradsz, ami voltál: elvtelen, suttyó álkeresztény.

Egyéb kísértések:

Így töröld bele a lábad 799 999 magyar állampolgárba!

Így töröld bele a lábad a szabad magyar sajtóba!

Így töröld bele a lábad a magyar egészségügybe!