"Évről évre több jut a gyermekekre, és ez így lesz a jövőben is. Júliusban életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény; szeptembertől 320 ezer gyermek étkezhet ingyen, kiterjesztjük az ingyenes tankönyvellátást, több lesz a bölcsődei férőhely. Januártól tovább csökken az SZJA, nő a kétgyermekesek adókedvezménye és még kedvezőbb lesz a gyed extra." (fidesz.hu)

Hurrá! Tudom, én vagyok az ostoba, mert semminek nem tudok örülni. Pedig igazán örömteli dolog, amikor egy kormány az egész társadalmat tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe óhajtja hozni. Persze, nem ok és cél nélkül. A cél pedig az önállóság felszámolása, a gondolkodásra való hajlam/képesség kiiktatása. A kiszolgáltatott, mindenben a kormány kegyére utalt, tanulatlan, igénytelen polgár a jó alattvaló.

Aki függ a kormány döntéseitől, akinek akkor van munkahelye, ha engedelmesen szolgálja a rendszert, akkor kap (köz)munkát, ha felszólításra vonul, szavaz, de egyébként befogja - az rendes polgár.

A függőség kialakítása szépen halad. Az iskolák központi irányítás alá vonása a teljes pedagógus társadalmat meghunyászkodásra kényszerítette. Ha nem a szakmai érdemei miatt választott iskolaigazgatók irányítják egy oktatási intézmény, a diákok/szülők és a pedagógusok életét, hanem a pártkatonák, akkor ott megszűnt az oktatás szabadsága.

Ha nem a kórházak igazgatói, hanem egy központi szerv hoz döntéseket, akkor megszűnt a gyógyítás szabadsága.

Ha nem szakmai testületek, hanem Andy Vajna dönt a támogatható filmekről, akkor ott megszűnt az alkotás szabadsága. Ide tartozik és el kell mondanom: a most oly nagy örömöt okozó és méltán büszkeségre okot adó "Saul fia" a cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját nyerte el. Utoljára ilyen komoly sikert Mészáros Márta "Napló gyermekeimnek" című filmje ért Cannes-ban, 1988-ban. Mészáros Márta évek óta nem kap támogatást Andy Vajnától egy filmterv megvalósításához. Biztosan nem tetszik a forgatókönyv Vajna Timinek. Van ez így. Nálunk.

Szinte mindegy is, melyik terültet vizsgáljuk. A kiszolgáltatottság, anyagi, egzisztenciális vagy akár csak az életbenmaradás kényszere szinte minden terület szereplőit, minden polgárt a kormánytól függővé tett és tesz. Ez történik akkor is, amikor a rászoruló gyermekek ingyenes étkeztetése, tankönyvhöz juttatása diadalmasan végigcsattog a médián.

Mert micsoda remek országban élünk, hogy a rászorulók ingyen...mit is akarhatunk még? Semmi sem elég? Elég, sok is. Túl sok.

A nagy örvendezésben elfelejtjük megkérdezni a kormányt, hogy az ingyen (ó, dehogy ingyen!) osztott étel és tankönyv helyett miért nem arra fektetnek nagy hangsúlyt, hogy a szülőknek legyen, lehessen munkája, keresete és ők etethessék a gyermekeiket? Miért nem a megfelelő jogi-gazdasági környezet kialakítása a cél? A munkahelyteremtés, az önfoglalkoztatás előmozdítása? Nem mindenki olyan vállalkozó-zseni, mint Mészáros uram, vagy Orbán Viktor veje.

A közmunka nem egy foglalkoztatási forma, abból megélni nem lehet, út onnan sehová nem vezet. A kiszolgáltatottság egy formája mindössze, hiszen ha a polgármester (aki szinte biztosan kormánypárti) nem ad közmunkát valakinek, akkor annak nincs munkája. Nincs az a kevés keresete sem. 

Abban, hogy ennyi éhező gyermek (és felnőtt) van ebben az országban, keményen benne van a jelenlegi kormány keze is. Nem csak az ő bűnük persze, de sokat tettek érte. Most pedig nem a kiutat keresik, hanem konzerválni és még mélyíteni akarják ezt a helyzetet. A közmunkára elszórt pénz nem térül meg. Sehogyan sem. Az ingyenes étkeztetés nem megoldás. Átmeneti segítség, szükséges. De nem cél. Nem lehet cél.

Ennek ellenére úgy tűnik: a kormánynak bizony célja a közmunka kiterjesztése, a segélyek megszüntetése, vagy eszelős feltételekhez kötése, a munkavállalók kiszolgáltatottá tétele. Célja a társadalom egyre szélesebb rétegeiben a rászorulók számának növelése és a reménytelenség rögzítése. A támogatások, a közmunkával megkereshető bevétel, a rokkantaknak juttatott összegek nem elegndőek az emberhez méltó élethez. Az élethez sem elegendőek. Közben a propaganda hatásosan győzi meg az embereket: a kormány nagylelkűségéért hálásnak kell lenni.

A társadalom szerencsésebb része pedig gyűlölni fogja ezeket az embereket, mert úgy érzi: rajta élősködnek 

A szegény családból nehéz kitörni, a tanulás (mint szinte egyetlen kitörési lehetőség) nem hozzáférhető, az öngondoskodás nem megvalósítható. A szegénység szegénységet szül. A tanulatlan, képzetlen és nyomorban élő ember nem foglalkozik a politikával, nem érdeklik társadalmi kérdések, tesz a demokráciára, a szabadság nem megfogható számára. Ő csak enni akar, fűteni és élni. Valahogy. 

A kiszolgáltatott ember nem háborog, nem kér számon. Lehajtott fejjel elfogadja a sorsát. Pláne, hogy a tisztelendő úr is erről prédikál a templomban. Elhiszi, amit mondanak neki, mert nincs rálátása. A gyereke már ebbe nő bele, ez a természetes. Hogy néha (mondjuk négy évente) jönnek emberek nagy autókkal, ételt, ruhát, pénzt osztanak és megmondják, hová kell menni szavazni és hová kell tenni az ikszet.  

Végül már magától is oda szavaz, hiszen mi lenne vele a közmunka, az ingyen étel, ingyen könyv nélkül? Elkezdi szeretni és tisztelni azt a kormányt, amelyik ilyen jó hozzá, amelyik eteti a gyerekét akkor, amikor ő erre nem képes.

Ezt Stokholm szindrómának hívják.