Tegnap május elsején megvolt a szokásos lufi eregetős, körhintás, virslizabálós, sörhányós, össznépi munkás – paraszt, szakszervezeti összeborulás! 

Elvileg ez a nap, a keményen dolgozó kisember „harcos ünnepe” lenne, elvileg.  Már régen leszoktunk róla, de a valóság inkább az, hogy rá sem szoktunk, mármint a közös harcra a saját jogainkért! Nálunk ez valahogy soha nem ment, az érdekképviselet, az egymásért való összefogás.

Az a baj, hogy ebben az országban a keményen dolgozó kisemberért küzd szájjal mindenki, de valójában a keményen dolgozó kisembernek csak a pénze kell meg x évente a szavazata.

Baloldali szónokok elmondták, miért „szaharé” most nekünk, a Fidesz meg nem mondott semmit, vagyis mondott, mert az egyeske, meg az ötöske beszélgetett az Echo tévén. Bayer „obersovszky” Zsolt interjúztatta a „kinget” vagyis Orbánt.
...mi meg gondoljunk, amit akarunk!

Érdekes volt az is, hogy néztem este a híreket és sehol egy Fidesz majális, azért az kapásból megfordult a fejemben, hogy azt a pénzt, amit eltapsolnak nemzeti konzultációra, inkább tolták volna bele egy pálinkás, hurkás buliba, ahol L. Simon porondmester és a Fidesz házi bohócai szórakoztathatták volna a népet. 

Viszont tudjátok, van, ami nagyon elgondolkoztató.

Egész Európában, hatalmas megmozdulások voltak, főleg a baloldal részéről, a megszorítások, munkanélküliség, romló életszínvonal miatt. 
Európában!
Milyen elcseszett az szakszervezet, illetve baloldal, amelyik egy tisztességes demonstrációt sem tud szervezni a jelenlegi rezsim ellen!
Vagy?
Vagy nem is akar!

Nem tudok másra gondolni most már, hogy az a színjáték, amit a magyar ellenzék folytat, az tulajdonképpen másról nem szól, csak képmutatásról, kivéve pár valóban tevékeny politikust!

Úgy érzem, ha egy meleg felvonulás lett volna tegnap, az több érzelmet és reakciót kicsiholt volna az emberekből, mint a mai magyar ellenzéki szervezetek együttesen, mert még a melegek is harciasabban állnak ki a jogaikért, mint azok, akiknek a keményen dolgozó kisemberek jogaiért kellene kiállnia!

Olyan a magyar ellenzék, mint egy mumifikálódott hulla, lábujján cetli és az elhalálozás dátuma! Drámai számomra azt látni, hogy senkit nem zavar a Fidesz - KDNP kormány Magyarországot sújtó ténykedése!
Mintha senkinek nem lenne érdeke, hogy le legyen váltva a Fidesz rezsim! 

Egy a lényeg, hogy a sör hideg legyen és az idő jó, a többi nem számít!

Amennyiben én lennék Orbán Viktor helyében, most elballagnék az összes ellenzéki vezérhez és egy jó hangulatú sörözés mellett megbeszélném velük, hogy milyen új adókat lehetne kivetni és kinek mit kell mondani az elkövetkező szűk három évben, hogy mindegyik politikai formáció továbbra is megéljen jól belőlünk!
Mert az már látszik, hogy itt mindenki tök jól elvan, és csak egy-két elvakult hülye szemét csípi az, ami az országban zajlik!

Emlékeztető!

1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.


További írások:

Tudjátok, a fene egye meg ezt a világot, fene egye meg a politikusokat!

Húsvéti Bencsik András a "keresztény"

Fideszország – az inkorrekt politika országa