Az Orbán Saga (ejtsd: szaga) dübörög, kenterbe verve az összes brazil szappanoperát, de még Magdi-anyust is. Mindjárt Ráhel lába mellett Orbán Gáspár megvillantotta a családi (nem ezüstöt) humort. Mert az is van ennek a nagyszerű családnak, mármint humora. Ők mindenesetre remekül szórakoznak, kétségem sincs.

Történt tehát, hogy az ifjú Gáspár a közösségi oldalon tette közkinccsé a hírt: Erasmus ösztöndíjat nyert, tanulmányait Heidelbergben folytatja. Ezt természetesen a sajtó megírta. Nem Orbán Gáspárnak van persze hírértéke, mert nincs neki. De a kedves papa elég ismert közszereplő ahhoz, hogy néhány sort megérjen az egyébiránt senkit nem érdeklő bejelentés. A magam részéről nem hozott lázas izgalomba a dolog.

Erasmust nyert az én gyerekem is, külföldön is tanult, sokba is került. Ugyanis az ösztöndíj nagyon sok országban elérhető, csak éppen a többi ország hozzátesz annyi állami támogatást, amiből a fiatal meg is tud élni. Magyarország kivételével, vagy legalábbis néhány éve még ez volt a helyzet. Például a holland egyetemen, ahol az én gyerekem tanult, az ösztöndíj fedezte a tandíjat, de a lakhatást véletlenül sem, az olykor szükséges étkezésről nem beszélve. Tehát vagy a család nyúlt a zsebbe (már, ha abban volt még valami), vagy a kint tanuló dolgozott napi 8-10 órát a tanulás mellett, hogy éhen ne haljon egy bokor alatt, mire a diplomaosztó napja felvirrad. Az én gyerekem (jelzem, minden ott tanuló magyar fiatallal együtt) dolgozott. Történetesen kutyatáp-gyárban, ahol a 20 kilós hús-zsír-bőr-csont tömböket rakták az ipari darálóba. Mindezt tanulás mellett, éjjel, nulla fokban (hogy ne romoljon meg a hús). Ha esetleg Gáspár ifiúr is hasonló módon szerez diplomát akár külföldön, akár itthon, azt majd megsüvegelem magam is. Addig teszek a szellemeskedésére. Mert kiderült ám, hogy nagyon vicces kedvében volt a miniszterelnöki csemete, ugyanis nem is megy ő külföldre, hehehe. Az ellenzéki sajtót akarta megszivatni és lám csak, mennyire jól sikerült. Mert az ostoba újságírók tették a dolgukat és megírták! Pedig nem is!  Azóta ezen röhög az ország, gondolom én.

Na, de lendüljünk túl az érdektelen ifjún és nyergeljünk át Orbán Viktor másik oldalára, a gyermekkori libapásztor-társból lett gázszerelőre, aki egy valóságos pénzügyi zseni. A nemrégiben még éppen csak vegetáló falusi gázszerelő vállalkozás virágba borult, mióta a felcsúti cimbora és focista-társ trónra került. Azóta Mészáros Lőrinc bottal sem tudja távol tartani magától a szerencsét. Úgy dőlnek a cégébe a tízmilliárdos megbízások, mint mag a kihasadt zsákból. Mondhatni: Lőrinc barátnak folyamatos magömlése van. Épít ő mindent, aminek semmi köze a gázhoz. Annyira nagyon fenomén lett, hogy az idén 1,8 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből. Nem is tudom, mit kezd ennyi pénzzel az egyszerű disznótenyésztő-gázszerelő ember. Remélhetőleg nem dugja a matrac alá, mert akkor nagyon kényelmetlen alvás esne a hencseren. A magyar bankszektor pedig eléggé megbízhatatlan, vagy legalábbis a brókercégek. Remélem, akad egy jó barát, aki kisegíti a súlyos anyagi gondokkal küzdő gázost és egy svájci kirándulás alkalmával beteszi azt a jókora összeget egy ottani (nem felcsúti, hanem svájci) bankba. Mindannyian nyugodtabban aludnánk.

Valami varázslatos egyébként, hogy Orbán Viktor környezetében miféle csoda dolgok történnek. Mire észbe kapott, az asszony megvette fél Felcsútot, meg itt-ott még egy kevéske földet, Ráhel a maga lábára állt, Ráhelné Tiborcz István az ország minden pontján szereli a villanyt milliárdokért, a kert végében kinőtt egy rohadt nagy stadion, a szomszéd Lőrinc megmilliárdosodott, de még a Lőrinc jövendő veje is hirtelen tollasodni kezdett. Ugyanis a tehetséges fiatalember - Pálffy Balázs - annak a Körösaszfalt Zrt.-nek a vezérigazgatója, amely Körösaszfalt megvásárolta a Magyar Építő Zrt.-t. Így már komoly versenytársa akad a Közgép-nek.

Pálffy Balázsról annyit lehet tudni, hogy 28 éves, bölcsészdiplomás fiatalember. Ez önmagában még nem tenné alkalmassá a - várhatóan rövid időn belül  az ország legnagyobb építőipari cégévé növő - építőipari cégcsoport vezetésére, de ő Mészáros Beatrix barátja és reménybeli férje. Mészáros Beatrix pedig Mészáros Lőrinc lánya. Mészáros Lőrinc - mint tudjuk - Orbán Viktor barátja.

Én meg csak azért meséltem erről, mert irígy vagyok. Természetesen. Irígykedés közben eltöprengtem azon, egy működő demokráciában és működő jogállamban is ennyire sikeresek lennének-e ezek a figurák, vagy egy egészen kis szobával, mondhatni: cellával kellene beérniük?