Red ribbon for Gyopár! - azaz a piros szalagos tüntetés egy nehéz sorsú vizsláért, melynek mondanivalója: börtönbe az állatkínzókkal! Együttérzés? Nem, ez ettől sokkal több!

Kutyagazdik milliói egyemberként állnak ki az állatkínzás ellen. Ennek bizonyítékául kedvenceiket piros szalaggal a nyakukban fényképezik le és posztolják a közösségi oldalon létrehozott csoportba, vagy töltik fel profilképnek.

A tavaly nyáron Borgátán magukra hagyott vizslák gazdára találtak, és köszönik szépen, már jól vannak. Gyolcs, a büszke apuka hazánkban, míg Gyémánt, az anyuka és Gyopár a kölyökkutya az Egyesült Királyságban élnek. Sajnos csak ők maradtak az öttagú családból, mert mire a segítség megérkezett, addigra Gyopár testvérei már feladták a földi harcot és az örök vadászmezőkre mentek új családot keresni – talán találnak is egy jobbat, ami remélhetőleg feledteti az idelent átélt szenvedéseket.

A kutyagazdának nem nevezhető borgátai állatkínzóként emlegetett (ember?) szerdán áll bíróság elé. Környezete szerint nem meglepő, hogy éhezni hagyta a négylábúakat, hiszen a családjával sem bánt jól, el is hagyták őt.

Igazi kutyabarátok ezrei, talán milliói kísérik figyelemmel a kegyetlen férfi ügyében tett minden lépést, remélve azt, ahogyan az a népmesékben lenni szokott: a rossz elnyeri méltó büntetését.

Remélem a lefotózott kedvencek közül valaki kapcsolatban van Gyopárral és elviszi a hírét annak, hogy micsoda összefogás készül miatta! Remélem emiatt talán elfeledi a vele történt kegyetlenséget és újra tud bennünk (valódi) emberekben bízni! Persze hogy tud. Hiszen ő kutya. Sok esetben értelmesebb, mint az ember.
Ám mégis talán a legjobban azt remélem, hogy a társadalom rájön arra, hogy szükség lenne még egy összefogásra: Red ribbon for Humans - talán csak ennyi kellene, hogy elkezdjük szebbé tenni a világot.


J.K.


További cikkeimet ITT találod.

Amikor nem csak papíron lopják szét az országot...

Apróra váltja bölcsességeit a hajléktalan

Hová rohansz ember?! Lassíts és látni fogsz!

Elmosogat, lehajtja a WC tetőt...Ilyen az ideális társ?!

Unod a vasárnapi zárva tartást? Itt a megoldás! 

Nőkről nőknek férfiszemmel...

Utcán a tehetség - Az otthontalan gyufaszobrász

Egy szoknya, egy nadrág...Kettő az egyben?! .