Nemrégiben olvastam egy tanulmányt a nyelvtanulás helyzetéről Magyarországon. A felmérés szerint a magyarok nyelvtanulási motivációja nem marad el az Európai Uniós átlagtól, bár inkább kényszernek érzik, hasznosságát kevésbé ismerik fel. A felmérésben arra vonatkozó adat nem volt, amely megmutatta volna, hogy az elsajátított idegen nyelvet hány százalék beszéli és használja ténylegesen.

Manapság az álláshirdetésekben egyre inkább azt emelik ki, hogy aktív, tárgyalóképes nyelvtudást kérnek. A nyelvvizsga bizonyítvány megléte mára szinte mellékessé vált. Attól, hogy valakinek nyelvvizsgája van, még egyáltalán nem biztos, hogy tényleg beszéli is az adott nyelvet. Több tízezer diploma hever a főiskolák, egyetemek páncélszekrényében bezárva, mert hiányzik a diploma kiadásának feltételéül szabott nyelvvizsga. Miért ilyen nehézkes ma Magyarországon az idegen nyelv elsajátítása?

A fenti kérdések mentén kezdtem el körbejárni a témát, amikor egy érdekes angol nyelvű oldalon kötöttem ki. Három angol nyelvtanár ugyanennek a kérdésnek a mentén kidolgozott egy új tematikát, amellyel – állításuk szerint – gyorsan és hatékonyan lehet megtanulni „igazán” használni az angol nyelvet. Véleményük szerint a legnagyobb probléma bármely idegen nyelv elsajátítása során, hogy a szemünkkel tanulunk és nem a fülünkkel.

Mit is jelent ez pontosan? Az egész tematikát arra vezetik vissza, ahogyan a kisgyerek tanulja meg az anyanyelvét használni. Hallgatja, ahogyan a körülötte élők beszélnek, sokszor, ugyanazt, végül megszólal többé-kevésbé jól. Egy idő után tökéletesen folyékonyan beszél, anélkül hogy a nyelvtani szabályokat tudná, azokat csak az iskolában tanulja meg. Tehát a fülünkkel tanuljuk meg anyanyelvünket és nem a szemünkkel. Ezt alkalmazzák az idegen nyelvek elsajátításánál is, a tanulókkal kezdetben egyszerű, gyerekeknek készített szövegeket hallgattatnak, sokszor, míg berögzülnek a kifejezések. Ahogy fejlődik a tanuló, úgy nehezedik a hallgatásra ajánlott szöveg nehézsége is. Ez a kiindulási alap és erre építenek rá hét szabályt, melyek egyszerűek, könnyen követhetőek. Nincs külön szótanulás, nincsenek külön bemagolandó nyelvtani szabályok, a hanganyagokat a való életből veszik, nem pedig generált szituációk.

Logikusan végiggondolva, tényleg helytállóak a megállapításaik. Már akkor is, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy anyanyelvi környezetben köztudottan sokkal gyorsabban fejlődik a nyelvtudás.

Iskolából kilépve, éles szituációban, mielőtt megszólalunk, végiggondoljuk a nyelvtani szabályokat, gondosan összerakjuk fejben a mondatot, majd lefordítjuk. A kommunikáció ilyenkor akadozik, lassúvá válik, spontaneitását elveszíti. A kudarc érzése állandósul, egyre nehezebben akaródzik megszólalni. A diák pedig nem érti, hogy ha a nyelvvizsgán ment, éles szituációban miért vallott kudarcot. Tanulás közben folyamatosan kijavították, ha valamit rosszul fogalmazott meg, ezért agya már nem hiszi el, hogy az anyanyelvi beszélő meg fogja érteni amit mond, tökéletes nyelvtan nélkül is.

A téma mélységét tekintve, ezt a cikket csak gondolatébresztőnek szántam. Egy biztos, az internet rohamos térnyerése következtében az angol használata lassan mindennapjaink részévé válik. Talán a nyelvtanulásban is ideje lenne szakítani a hagyományokkal és új alapokra építeni egy hatékonyan működő nyelvoktatási rendszert.