Manapság egyre több és több embernél jelentkeznek fóbiás betegségek, melyek jobbára a szociális élettől való elzárkózás miatt jönnek létre. A különböző kategóriákba eső fóbiás rohamok mind-mind képesek súlyos következményekhez vezetni, ezért érzékelésüknél ajánlott azonnal orvoshoz fordulni, lévén hogy ezen dolgok akár az életünkre is törhetnek, méghozzá a tudtunk nélkül. A betegséggel küzdő emberek beszámolói szerint rengeteget gondolnak öngyilkosságra és hasonló drasztikus lépésekre, melyekkel eldobnának maguktól mindent. A problémát csupán tovább bonyolítja, hogy a társadalom egyszerűen nem képes empátiát mutatni az irányukba, ezáltal egy parányi együttérzésben sem lehet részük. Az elmondások szerint rendszeresen gúnyolódnak rajtuk és sértegetik őket attól függetlenül is, hogy ők épp nem akartak az adott illetővel szóba állni. Az emberi gonoszság előbb vagy utóbb utol éri őket, ezért próbálnak minél inkább elszigetelődni a szociális élet fogalmától. Ezáltal rengeteg fájdalomtól és frusztrációtól kímélik meg magukat, s ismét elkezdhetnek bízni magukban.

A fóbiákkal küzdő emberek általában próbálnak felépíteni maguknak egy saját kis fantáziavilágot, melyet védőburokkal vonnak be, és senkit nem engednek annak közelébe. Ez valahol jó, valahol pedig rossz megoldásnak minősül, ugyanis hiába zárják ki a gonosz dolgokat, ezzel saját magukat is beskatulyázzák és félő, hogy ennek súlyos depresszió lesz a várományosa. Utóbbi dolog azért is borzalmas, mert képes az embert tudta nélkül felőrölni, a pozitív gondolkodásmód megszűnik létezni, helyét pedig sötét, egyáltalán nem egészséges fantáziálások veszik át.

A legtöbb, tünetmentes ember azon mondás híre, hogy aki nem egészséges az maradjon meg magának. Eme borzasztó felfogás viszont valósággal tönkreteszi szegény betegeket, megoldást pedig csak és kizárólag mi tudnánk nyújtani számukra, megértés formájában. Ezen betegek nem szellemi károsultak, egyszerűen csak beilleszkedési problémákkal küzdenek. Amennyiben szeretnénk rajtuk segíteni, nem kell mást tennünk, mint hogy kitárjuk feléjük szívünket és meghallgatjuk őket.