Megöltek egy fiatal lányt Budapest belvárosában. A közösségi oldalakon ez a rendőrségi hír, ami már-már alig megy szenzációszámba, durva vitákat kezd kiváltani. Van, aki úgy vélekedik, hogy aki prosti, az magára vessen. Van, aki az előbbi vélekedőt embertelenséggel vádolja, és azt kutatja, hogy miért kell egy 19 éves lánynak így élnie. Hogy van-e joga valakinek áruba bocsátania a testét, hogy van-e joga a társadalomnak arra kényszeríteni másokat, hogy ezt tegye. És persze, találgatják, hogy ki lehetett az a jól ismert politikus, aki a lány vendége volt.

A történetről nekem is eszembe jutott néhány emlék.

Évekkel ezelőtt beszélgettem egy „rosszlánnyal”, aki eldicsekedett azzal, hogy jó felárral milyen extrém szexuális szolgáltatásokra hajlandó. Megkérdeztem tőle, hogy nem fél-e, hogy esetleg valamelyik vendég „extrém” címén túllép e kereteken és valami baj éri őt? Azt válaszolta: van egy barátom, akit riasztani tudok, és az illető azt is megbánja, hogy a világra jött. Arra viszont már nem tudott válaszolni, hogy mi van akkor, ha nem marad ideje a riasztásra.

Egyszer Londonban jártamban betévedtem egy szép könyvesboltba. Az irodalom, a történelem, a művészetek csodái tárultak elém. Az eladó huncut mosollyal felhívta a figyelmemet az alagsori kínálatra. Odalent kizárólag „erotikus” művek sorakoztak a polcokon, különös tekintettel a képes szado-mazo kiadványokra. Az érdeklődő közönség túlnyomó többsége elegáns, öltönyös-nyakkendős, jól fésült, disztingvált úriember volt, mintha egy britekről szóló klisékönyvből léptek volna ki.

A harmadik emlék, ami eszembe jut, egy régi, hátborzongató film. Elio Petri Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című, 1970-ben készült alkotása. Egy, szadista módszereiről ismert rendőrfőnököt kineveznek a főügyészség politikai osztályának élére, hogy megfékezze a lázadó diákokat. A férfi, akiből az állat nemcsak az őrszobán tör ki rendszeresen, hanem a hálószobában is, egy „extrém játék” során megöli luxuskurva szeretőjét, majd úgy irányítja a nyomozást, hogy saját magára terelje a gyanút, abban a biztos tudatban, hogy ő „érinthetetlen”. A film végén eljátszik a gondolattal, hogy mindent bevall, de kollégái és felettesei „fizikailag kényszerítik”, hogy ártatlannak vallja magát. Az utolsó kockákon valóban megérkeznek hozzá, és a rendező a nézőre bízza, hogy mi lesz a „vizsgálat” kimenetele…