Végre! – mondhatnánk, mikor szembesültünk az új szakszervezeti tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) idei debütálásával a Városligetben május elsején.

Nem csak arról van szó, hogy jelentősen nagyobb volt a tömeg, mint a szintén ekkor, de máshol majálisozó béna Liga rendezvényén, hanem arról is, hogy ezúttal már olyan hangot ütöttek meg a felszólalók, mely valóban méltó egy szakszervezethez, mely valóban a dolgozók sérelmeit sorolja fel, és tényleges dolgozói érdekvédelemről szól.

Ma Magyarországon, a „munka világában” – ahogyan Orbán vizionálja a hazai valóságot attól igen messze járva – több, mint egymillió ember dolgozik rettenetes, szinte vállalhatatlan körülmények között a létminimum alatti bérért! 2015-ben, Európa közepén, a XXI-ik században!

Ma Magyarországon a munka világát szabályozó törvény, a Munka Törvénykönyve a legkiszolgáltatottabbá tette a hazai munkavállalókat, szinte lehetetlenné téve a sztrájkot – már a jogszerű sztrájkot –, szinte nullára csökkentve a dolgozók védelmét.

Ideje volt hát végre a különböző ágazati szakszervezetek mellé létrehozni egy olyan szakszervezeti tömörülést, mely az ágazatok speciális problémáin túlnyúlva olyan általános kérdésekkel foglalkozik, ami szinte minden dolgozót érint, ugyanakkor olyan jelentős erőt képes felmutatni, amivel már tárgyalni kell, ami egy-egy követelést illetően már valóban a siker reményével kecsegtet.

Ma még ez a tömörülés sem elég erős ahhoz, hogy rákényszeríthesse Orbán Viktort egy normális európai útra. Az ő gőgje, autokráciája ma még áttörhetetlennek tűnik, ahogy a tömegeket megnyomorító, csak a szűk kiváltságos rétegnek kedvező gazdaságpolitikája sem inog eléggé. Ma még miden apró „kedvezménynek” örülni kell, még akkor is ha azok döntő többsége szinte semmit nem jelent a dolgozók, a megnyomorítottak milliói számára, hacsak nem robban ki egy másik forradalom, egy igazi, és el nem söpri ezt az urizáló, dzsentroid bandát.

Erre ma még nincs esély.

A társadalmi elégedetlenség ugyan lassan lassan már meglenne hozzá, de a szintén elengedhetetlenül szükséges egység még messze van. Pártok és különféle szövetségek szabdalják szét a mai ellenzéket, ezért aztán vígan „toroz” a hatalom, nincs erő a láthatáron, mely megroggyanthatná hatalmát.

Ezért is jó és fontos ez az új szakszervezeti tömörülés, ezért kell ennek az új hajtásnak mielőbb szárba szöknie, kapcsolatot keresnie és találnia minden demokratikus ellenzékkel.