Reggel még arról szóltak az első hírek, hogy az idei matek érettségi első része az utóbbi évek legnehezebb feladatsora, de a második rész már könnyebben megoldható. Délután már azt lehetett olvasni a különböző portálokon, hogy az idei év feladatsora semmivel sem volt nehezebb, mint a megelőző éveké. Egy érettségiző diák ismerősöm pedig úgy nyilatkozott, hogy a második rész volt a nehezebb.

A magyar szövegértési feladatáról is érdekes hírek terjednek, de legalábbis többféle szaktanári megoldás kering, amelyek egyes pontokban ellentmondanak egymásnak. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a szöveg feldolgozható lett volna, azonban a kérdésekkel és a feladatmegoldásra adott idővel volt baj. Egy felügyelő tanár, akivel beszéltem, úgy fogalmazott: „Sok volt a feladat, kevés volt a 60 perc.”

Felvetődik bennem a kérdés, hogy az egymásnak ellentmondó hírek, híresztelések között, vajon hol az igazság? Vélhetően ott, ahol lenni szokott, valahol középen. Testközelből szemlélem az érettségit idén, közvetetten érintett vagyok, nehéz megőrizni az objektivitásomat. Ettől függetlenül továbbra is fenntartom a már gyerekkorban megfogalmazott véleményemet: nem helyes, hogy egyetlen vizsgasorozatra teszünk fel mindent. Véleményem szerint sokkal igazságosabb és reálisabb képet mutatna, ha a négy év tanulmányi átlaga alapján osztanának érettségi jegyeket. Ezzel jobban biztosítani lehetne a folyamatosabb tanulást és terhelést. Reálisabb képet mutatna a tanuló tényleges teljesítményéről, sőt kitartásáról. Adott esetben az érettségin akkora nyomás helyezkedik a diákok vállára, hogy bizony hajlamosak emiatt rosszabb teljesítményt nyújtani, mint amit a tényleges tudásuk indokolt volna. Persze hallottunk már legendaszámba menő történeteket fordított helyzetekről is: szerencsém volt pont azt tanultam meg esetekről, illetve ha szóban kérdeznek, bármit kidumálok típusú vizsgázókról. Lehet azt mondani, hogy ez mindig is így volt és a világ számos táján így van. Lehet, de attól hogy így volt és máshol is így van, még nem biztos, hogy jó is ez a rendszer.

Kívülről szemlélve az eseményeket azt látom, hogy rengeteg készülődés, hosszan áttanult órák, 12 év munkája mennek veszendőbe, egyetlen elszúrt feladatsor miatt. A világvége nem jött el, de egy álom ketté törhet, mert bizony kevesebb pontszámmal nem rúghat labdába a kiszemelt egyetemeken. A meccset még nem fújták le, a nyomás azonban nagyobb lett. A hátralévő napokon, a többi tantárgyból még jobban kell teljesíteni ahhoz, hogy az esély ne vesszen el teljesen.

Nem tisztem az oktatási rendszert kritizálni, megtették azt már sokan mások, szakemberek és kevésbé hozzáértők egyaránt. Szülőként azt látom, hogy vannak elkeseredett tanáraink, motiválatlan diákjaink, növekvő tananyag, nehezedő feltételek és iskolai körülmények, kompetencia mérésben alul teljesítő országunk. Rengeteg lexikális tudás mellett, kevés ténylegesen hasznosítható ismeretnek marad hely. Aki biológia érettségit tesz, ismerni fogja a virágtalan növények kétszakaszos egyedfejlődését és evolúcióját, ellenben fogalma sem lesz arról, hogyan állja meg a helyét az álláskeresők világában, ha netalán a pontszámok nem segítik hozzá a továbbtanuláshoz. Ez csak egy kiragadott és sarkosított példa a helyzet leírására, de valójában mögötte húzódik a szomorú valóság.