A királyi család és az alattvalók is örömmámorban úsznak Londonban.

Katalin hercegnő és Vilmos herceg várva-várt második gyermeke megérkezett. A kishercegnő ma reggel, 8 óra 35. perckor jött a világra , 3, 8 kilogrammos súllyal.

A Kensington Palota ígéretéhez híven a szülés megindulását követően azt jelezte, hogy legközelebb már csak az újabb hercegi utód megszületését követően ad ki közleményt és így is történt. Az új hivatalos közleményt ma délelőtt 11 óra után adták ki.

A hivatalos közlemény szerint apás szülés volt, Vilmos herceg végig felesége mellett maradt.

A mama és a baba is egyaránt jól vannak.

II. Erzsébet királynő, Fülöp, Károly és Harry hercegek valamint Vilmos herceg mostohaanyja Camilla hercegné is jóval azelőtt tudta meg az örömhírt, hogy az a hetek óta felfokozott várakozásban égő nemzetközi média tudomására jutott.

A hercegnő orvosai által aláírt közleményt, mely a baba születését tudatta az alatvalókkal valamivel 12 óra után tették ki a híres állványra a Buckingham palota elé.

A kishercegnő neve még nem ismeretes, de ha hihetünk a pletykáknak és a fogadóirodáknak akkor a kislány valószínűleg az Alíz vagy a Sarolta utónevet kapja majd, utóbbit nagyapja Károly herceg tiszteletére, a Sarolta ugyanis a Károly név női megfelelője.

David Cameron miniszterelnök már kifejezte jókivánságait a hercegi pár felé a Twitteren: „ El vagyok ragadtatva, nagyon örülök a hírnek.”

Nick Clegg miniszterelnök-helyettes is sietett kifejezni örömét a kishercegnő születése felett: „ Gratulálok Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek.Miriam( a miniszterelnök helyettes felesége) és én nagyon örülünk a hercegi család bővülésének.”- írta a politikus aki maga is négy gyermekes édesapa.

Cameronon és Cleggen kívül még több vezető politikus, köztük Ed Milliband és Nigel Farage az ellenzék vezetői is örömködtek egyet a hercegnő születésén, így a kislány érkezése máris egy kis békét hozott a választási kampány kellős közepébe: egységes a politikusok öröme az új jövevény miatt.

Károly hercegnek a büszke nagyapának teljesült a vágya: lányunokája született. A herceg még tegnap nyilatkozta azt, hogy lány unokában reménykedik. Köztudott, hogy Károly herceg és első felesége, a néhai Diana hercegnő eredetileg szerettek volna egy lánytestvért két fiuk mellé, azonban a házasságuk megromlását követően már szó sem lehetett egy harmadik babáról.

A tragikusan elhunyt Diana minden bizonnyal nagyon büszke lenne imádott fia két gyönyőrű gyermekére, és boldog, harmonikus családi életükre.