Ma ismét demonstrálnak a Fekete ruhás Nővérek. "Majd megunják és hazamennek". Ismerős mondat? Bizony, a mindenkori politika mindenkori véleménye. Mondta ezt Gyurcsány Ferenc és mondta Németh Szilárd. Jellemző gondolkodása ez a kormányzó pártoknak a rendszerváltás óta. Előtte csak azért nem, mert nem lehetett demonstrálni.

Most lehet. Már-még.

Egy szakképzett ápoló bére 18-20 év munkaviszony után átlag 113 000 forint. Ennyi #pénzért felel egy egészségügyi dolgozó az életünkért. Beteget emelget, vért vesz, infúziót köt be, gyógyszert oszt, az ágyad mellé ül és megetet, áthúzza az ágyneműt, feltakarítja a vért, vizeletet, hányást. Olykor fogja a kezedet az utolsó percben. Viszi haza a lelkében a sérültek látványát, a haldoklók utolsó sóhaját, a félelmet, hogy a túlhajszolt nap melyik percében hibázott.

Balog Zoltán "emberminiszter" bejelentette: jövőre rendelkezésre áll 15,8 milliárd forint az egészségügyben, bérrendezére. Csak összehasonlításként: jelenleg körülbelül 4 milliárd forintot tesz ki a az a túlóradíj, amit nem fizetettek ki a kórházak a szakápolóknak. Ez lejárt tartozás. Nem jövőre, most, 2015. májusban.

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár 2015. április 20.-án adott interjút a NOL-nak. Ebben kijelentette, hogy az idei évben 60 milliárd forint áll rendelkezésre a kórházak adósságának konszolidációjára. Az akkori véleménye szerint a hitelezők kifizetése áprilisban megkezdődik.

Jelen információk szerint a kórházak pillanatnyi tartozása 90-100 milliárd forint. Azt is lehet tudni, hogy az adósság növekedni fog. Valószínűnek látszik, hogy 90-100 milliárdos tartozást 60 milliárd forintból kiegyenlíteni nem lehet. Az egészségügyi rendszer mára szinte működésképtelen, az ágazat átalakítása nélkül minden évben egyre magasabb adósságot fognak felhalmozni a kórházak.

Az egészségügyi dolgozók (orvosoktól a szakápolókig) nagyobb ütemben hegyják el a pályát és az országot, mint ahányan az oktatási rendszerből oda bekerülnek. A megmaradt szak- és kiegészítő személyzet terhei egyre nőnek.

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár szerint "mindenkinek demokratikus alapjoga a demonstráció".

Balog Zoltán miniszter szerint a jövő évben lesz mód béremelésre az egészségügyben és 15,8 milliárd forintot tud erre a kormány "átcsoportosítani". (átcsoportosítás = valahonnan el kell venni). A miniszter a szociális életpályamodellt firtató kérdésre azt válaszolta: "Csapataink harcban állnak."

A kormány egy év alatt 25 milliárdot szán kormányzati kommunikációra (önfényezésre, közpénzből)

A kormány 2015.-ben 96,829 milliárd forintot költ sportfejlesztésre, döntő részben stadionok építésére, fejlesztésére.

A kormány 110 milliárd forintot szánt az M4-es autópálya egy szakaszának építésére, majd az építkezést 30 százalékos készültségnél leállította.

Eddig 20 millárd forintba került a Várkert Bazár.

Orbán Viktor Várba költözése 100 milliárd forintba kerül. 

Az országgyűlési őrség költsége évi 2,5-3 milliárd forint.

A túlhízlalt kormányzati apparátus fenntartása, a fejlesztési források baráti zsebekbe csorgatása, az államosított közvagyonok és bankok feltőkésítése, a pályázatokon biztos befutók túlszámlázása...felbecsülhetetlen.

Sajnos, ez van. Mindenkinek állampolgári joga demonstrálni. Majd megunják és hazamennek.

Vagy rájövünk, hogy ki kit szolgál és ki kinek tartozik felelősséggel.  #Magyarorszag #Közélet