Afrika egyes országaiban a nagyon kövér nők számítanak csinosnak, vonzónak. Szó szoros értelemében hizlalótelepeket hoztak létre, ahol azon dolgoznak, hogy minél kövérebb legyen egy nő, szinte halálra hizlalják őket. Mauritában fitnesz - termek helyett hizlalótelepek hódítanak. Itt a kövér lányok, nők viszik a prímet, míg a nyugati nők csontkollekcióvá éheztetik magukat.

Sok nyugati ember tartja mulatságosnak. Mauritániban, Kamerun déli és Mali északi részén, és még néhány tartományban a csontkollekciók szóba sem jöhetnek.  Életveszélyes hagyomány szerint a törzs nő tagjait degeszre hizlalják. A lényege, hogy a kislányok felnőtt korukra megfeleljenek a kultúra szépségideáljának. Itt nem feltétlenül az egészség és jó közérzet a fontos, hanem, hogy minél nagyobb helyet foglaljon el a férje szívében. Szó szerint!

Az, hogy milyen lelkiállapotban van az ara, nem számít. Kicsi koruktól "belenevelik" az 5 - 10 éves gyerekekbe.  Azok akik eladósorba kerülnek, elérjék a legalább mázsás súlyt. A 10 éves, 80 kilogrammos leányzó már elviselhető partinak számít. Nem foglalkoznak azzal, hogy jól esik-e nekik az étel, ha kell és szükséges a kínzástól sem riadnak vissza. A szülők a neveltetésük miatt nem gondolják azt, hogy kínozzák a saját lányaikat. Van, hogy szünidőben szó szerint hizlalótelepre küldik a lányokat, ahol az adott életkorban szükséges tápmennyiség tízszerese, vagyis legalább 15 000 kalória bevitele a cél. Akkor is tömik őket, amikor visszaöklendezik az ételt, akkor is ha kezüket, lábukat szorítóba kénytelenek fogni. Természetesen elindul a drasztikus hízás.

Nekünk, nyugati "divat" miatt már gondolatra is felfordul a gyomrunk, az orvosok pedig a fejüket fogják. A szépség fogalma elég tág. Mondhatjuk, ahány ország, annyi szokás. Bizonyára vannak akik visszautasítanák az efféle hizlalótelepeket az áldozatok közül, másoknál természetesnek bizonyul. Ha nekik ez a megfelelő ez a szokás, mi nem ítélkezhetünk. Ha valakinek van pár kiló feleslege, gondoljon az afrikai lányokra, és egyből nem látja önmagát kövérnek

További cikkek:

Egyre nagyobb a szegénység és a nyomorúság

Parkes - teleszkópok és a mikrosütő esete

Ne a divat döntse el, mi jó a szervezetünknek!