A történelem ismétli önmagát - szól a mondás. Pedig nem, a történelem nem ismétli önmagát. Az emberiség ismétli, pontosabban nem tanulunk semmiből.

Valamikor úgy hitték az emberek, minden más lenne, ha a Fürher tudna arról, mi történik az országban. Más országban mások azt gondolták: Sztálin elvtárs biztosan nem tud róla, mennyi baj van. Ha ezt Kádár elvtárs tudná - sóhajtottak eleink. Jelzem, az említett "urak" tudtak mindenről, mivel az ő irányításukkal teörténet minden.

Most egyre több elkötelezett szavazótól hallani: Orbán Viktor biztosan nem tud róla, mit csinálnak a közvetlen beosztottai.

Nem is tudom, sírni, vagy röhögni kell az ilyen határtalan naivitáson. 

Hiába a közpénzen létrehozott pártpropaganda-média, még a zsemle megvajazását is szellemi kihívásként megélő polgár is felfogja lassan, hogy valami nem igazán stimmel. Szerencsére van erre is magyarázat.

Viktor, Viktorunk nem is tud arról, hogy imádott népe nem boldog.

Viktor külföldön harcol érettünk, mint egyszemélyes néphadsereg, a többiek kihasználják, hogy nem tud egyszerre mindenhol ott lenni.

Viktor túlságosan megbízott az embereiben és azok visszaélnek az ő jóságával.

Bezzeg, ha Viktor tudná, akkor szétcsapna köztük!

Hát drága, kihívásokkal küzdő honfitársaim a szellemi csatatéren! Vesztésre álltok.

Ez magyarra fordítva arról szól egyébként, hogy Viktor pont  tesz a keményen átvert kisemberre. Tudja, mi történik, tudja, hogy egyre többen egyre nehezebben élnek, tudja, hogy menekülnek az országból. Azt is tudja, hogy közmunkából nem lehet megélni és a rokkantak lassú éhhalálával is tisztában van. 

Ez volt a terv, kérem szépen! Elvenni mindenkitől, amit csak lehet. Meg azt is, amit nem lehet. Lassan, lépésenként. Mert úgysem tiltakozik senki. Illetve mindenki tiltakozik, de nem együtt. Az meg kit érdekel, ha párszáz diák tüntet? Aztán egy hét múlva néhány hitelkárosult? Egy hónappal később az egészségügyi dolgozók. Két hét múlva a tanárok. Tüntetnek, hát istenkém! Majd hazamennek és kész.

 Háborog a nép, mert guccsitáska, aranyóra, kacsaláb, sajátláb? Na és aztán! 

Viktor pontosan tudja, mi  miért történik. Izomból megoldja, eddig legalábbis így hitte.

Csakhogy a dolgok kezdenek túlnőni rajta. Putyin és az Unió közé beszorulva azt kell látnia, hogy a dédelgetett és két pofonnal a sarokba küldhetőnek hitt szélsőjobboldali pártocska tigriskarmokat növesztett és veszélyes lett.

Az ölbéli udvaronc kezd túlnőni, már a trónust veszélyezteti. Most hát próbál a vezér mindenkit mindenki ellen kijátszva szabadulni a csapdából. Nem lesz egyszerű móka, mert Putyinnak sincsenek gátlásai, az Unió is egyre dühösebb, a Jobbik erősödik, Lázár nem kevésbé és a konkurenciát sem tűri. Egyelőre Rogán a konkurencia, de ez változhat egy perc alatt. Bár kevés szó esik róla, de ott az egykori barát: Simicska is, aki talán olykor elhullajt itt-ott pár információt a sajtónak. A másik barát: Mészáros uram meg nem egy szellemi díjbirkózó. Vannak is gondok körülötte, de védeni kell őt is. A pénz nagy úr.

Ehhez képest az aranyóra, százhatvan milliós villa, sajátláb már igazán smafu. A szavazók panasza meg nem hallik az égig, de nem is igazán érdekel senkit. Majd a következő választás előtt Viktor a homlokára csap és bejelneti: "Imádott népem! Hamut hintek a fejemre! Nem figyeltem a szavatokra, mert annyira harcoltam értetek, véres verítékkel! De most! Hát, de milyen igazatok van! Ezennel eltörlöm a vasárnapi zárvatartást, mert ti ezt akarjátok! Menjetek vásárolni békével. Nesztek, itt egy kis pénz!"

Hibátlan megoldás. Jobb, mint a bűvös rezsicsökkentés és ez ingyen van. 

A nép pedig boldogan felsóhajt, hogy lám csak: mégis figyel rájuk a vezér. Tessék! Most is meghallotta a hangjukat, igazából együtt döntenek az ország dolgaiban. A nép boldogan kacagva vásárolni tódul (akinek nem marad egy vasa sem, az a tudattól boldog, hogy mehetne vásárolni) és újra királlyá koronázza miviktorunkat.