A rák hallatán mindenkinek a halál jut eszébe, pedig megelőzhető lenne a baj. Félünk tőle, mert rosszakat hallunk. Tudjuk, hogy kezelések fájnak, legyengül a szervezet, kihullik a hajunk, elhagy az erőnk. A páni félelem a nőket és a férfiakat is hatalmába keríti, de megpróbálnak erősek maradni.

Több ismerősöm is volt, aki daganatos betegségben szenvedett. Volt, aki meggyógyult, és olyan is volt, akinél többször is kialakult a daganat, és végül már nem lehetett segíteni rajta. Megismertem azonban egy lányt, aki többet tud a rákról, mint bárki más, akivel eddig találkoztam, vagy beszéltem. Brjeska Dóra számomra más, mint a többiek. Egy olyan oldaláról mutatta be a rákot, ami nem a negatív dolgokra koncentrál. Ő mindkét oldalról ismeri a betegséget, hiszen nem csak foglalkozik velük, de őt is utolérte a kór. Mellrákot diagnosztizáltak nála.

A többi nővel ellentétben, vagy más beteggel ellentétben Dórát nem érdekelte, hogy esetleg arra kerül a sor, hogy el kell távolítani a mellét. Úgy gondolta, ma már pótolható, fontosabb, hogy meggyógyuljon. Azelőtt senkitől nem hallottam még, hiszen a mell egyfajta szimbólumnak mondható a nőknél. Ám ő nem törődött vele, mert tudta, hogy ha arra kerül a sor, az azt jelenti, hogy még gyógyítható. 

Míg mások a betegségen siránkoznak, ő nem tette, nem akart megannyi megválaszolatlan kérdést hagyni maga után. Pozitívan állt a dologhoz és lelkiismeretesen járt a kezelésekre, dolgozott, ahogyan ma is teszi. Sokan erre nem képesek, az arcukon látni a félelmet, az emberek pedig elkezdik keresni az okát, hogy vajon mitől fél? Amíg nincs látható jele, mint a hajhullás, addig csak találgatnak, a betegségben szenvedők pedig a jövőn gondolkoznak: "Mi lesz ha....?".

Dóra sose adta fel, az első pillanatban mérlegelte a dolgot, és tudta, életben kell maradnia, neki még dolga van itt. Hosszú távú célokat tűzött ki maga elé, hogy baj esetén mások tudják folytatni munkásságát. Blogot vezet, egy alapítványnál dolgozik, ahol társaival a daganatos betegeken segítenek, saját készítésű kemoterápiás kendőket készít. Olyan szívvel-lélekkel végzi a munkáját, amit csak nagyon kevés embernél tapasztaltam eddig. 

Természetesen neki sem volt könnyű, mint ahogy egy betegnek sem. Alaposan át kell gondolni, mit hogyan csináljon, hogyan éljen, mi az, amihez elég ereje van. Bár nem Dóra az egyetlen, aki nem adta fel, és mindent megtesz a gyógyulásért, mégis úgy vélem, rengetegen példát vehetnének róla. Bárki erőt meríthet abból a kitartásból, abból az akaraterőből, ami benne lakozik. Ő tényleg olyasvalaki, aki élni akar. Bár meggyógyult és egy éve tünet mentes, az emléke és a lehetőség, hogy újra kialakul, mindig ott lesz benne. Dóra egy igazi hős!