Nézem az öngyilkossá vált ozorai polgárőr utolsó üzenetét a világnak és a férfiból áradó fájdalom rám is átsugárzik. Ez az ember nem gyávaságból lett öngyilkos, hanem büszkeségből!


Vannak emberek, akik az igazságtalanságot nagyon nehezen, sőt egyáltalán nem viselik, Gárer János is ilyen volt.


Akinek már volt úgy dolga a magyar igazságszolgáltatással, hogy nem „futotta” menő ügyvédre, ügyvédi irodára, a levajazott kacsintásokra, azok bizony megtapasztalhatták, hogy „az igazság odaát van”!

A mai világban naponta lehet látni, hogy nagyon könnyen törünk valaki felett pálcát, ítéljük el, már külsőségek alapján is, mert nem olyan, mint a többség, mert más. 

Gárer János más volt. 

Amit elmond önmagáról, amit leírnak a róla szóló cikkekben, az egy jó ember profilja. Egy bűnöző hajlamú ember nem szervez csapatot árvíz idején a gátakra, és nem megy el önkéntes munkát végezni. Egy rongy ember nem veszélyezteti az életét, hogy a bűn útjába álljon! Egy aljas ember nem fog a barátjáért kiállni és nem vállalja fel, hogy megleckéztessen egy valódi bűnözőt! 

Gárer János tény, hogy bűnös volt, egy dologban, ez pedig a naivitás!

Nézem a szemét és hallgatom a szavait, ahogy megpróbál összeszedetten beszélni, úgy, mintha csak ide, a szomszéd faluba menne át, mintha nem lenne elhatározása végleges, mintha lenne visszaút! Igazából nem is vádol, mintha harag sem lenne benne, pedig valójában üvöltenie kellene.

Gárer János holtában is adni akart, adni akart egy utolsó jó tanácsot, nekünk, maradóknak, hogy vigyázzunk ez az ország nem jó hely, itt bármit megtehetnek bárkivel, itt a jog azt védi, aki meg tudja fizetni!

Itt ülök a monitor előtt és azon töprengek, hogy én mit tennék?
Mit tennék akkor, ha úgy hinném, sőt meggyőződésem lenne, hogy nem követtem el bűncselekményt és ennek ellenére elítélnének! Mit tennék akkor, ha börtönbe kellene vonulnom, olyan emberek közé is, akiket én is üldöztem, akik ellen küzdöttem?

Úgy gondolom most itt, az íróasztal magabiztosságot adó magányában, hogy én nem lennék öngyilkos. Viszont ahhoz nem érzek se késztetést, sem jogot, hogy elítéljek egy olyan embert, aki a saját igazságáért a legnagyobb árat adta, az életét.

Vannak azonban Magyarországon olyan embernek nem nevezhető lények, akik, amikor találkoznak egy ilyen hírrel, gyalázni kezdik az áldozatot.
Gyalázzanak egy 19 éves meggyilkolt lányt, mert prostituált volt, gyaláznak egy ozorai polgárőrt, mert „bűnöző” volt!

A magam részéről, előbb vállaltam volna fel az elhunyt Gárer János barátságát, mint nagyon sok „becsületes” politikusét!

Remélem ha van odaát, megnyugvást talál Gárer János lelke.