A sztori az, hogy Orbán Gáspár-Gazsi (úgy, mint Orbán Ráhel-Rasi) egy májusba hajló csütörtöki napon, Facebook-oldalára kiírta, hogy 2016-tól Erasmus-ösztöndíjjal Heidelbergbe megy, ahol egyszobás albit bérel majd. Aztán megvárta, hogy a média felkapja a „hírt” azért, hogy vasárnap diadalmasan kárörvendő posztban alázhassa a „Baráti Szaksajtót”, és közölje: ösztöndíj az nincs, fiatalság-bolondság az van, és nem ártana a lyukra futott újságíróknak Kantot forgatni okulás végett. Üdvözlet: Orbán Gáspár joghallgató – akit láthatóan jól elszórakoztatott az általa elkövetett médiahekk.

Azt írják további Baráti Szaksajtók, hogy Gazsi megvezette az egész országot. Hát igen. Vagy nem. De ha mégis igen, akkor esetleg azért, mert ez már csak ilyen: családi örökség. Nem lehet rá haragudni ezért. Annál is inkább, hogy a frappáns médiaszívató szöveget ráadásul helyesen írta le, ellentétben saját lábán álló nővérével, akinek a helyesírás annyira nem erőssége. Pedig ő frankón Svájcban tanul a lelkem.

Első olvasatra semmi kedvem nem volt erről még gondolni sem bármit, nemhogy leírni. Aztán arra jutottam, hogy van valami fölöttébb idegesítő ebben a hangnemben. Annak ellenére is, hogy az, amit Orbán Gáspár kiír a Facebookra, nem feltétlenül sajtóhírként számon tartható, vele foglalkozni érdemes tartalom, tehát aki nem jár utána, az lyukra futhat, hehe – gondolja Gazsi.

Ami miatt a tollamra vettem mégiscsak a fiút, az nem más, mint hogy erős kételyeim vannak afelől, hogy annak az egyetemista ifjúságnak (amelyre Gáspár a bolondságot általános érvényűnek tartja) olyan jellegű virtuális agresszióra volna késztetése két zsíros deszka elfogyasztása között, aminőt ez az Orbán vezetéknevű fiatalember, mindenfajta tisztség híján is megengedett magának. Vagyis mivel ennek a magyar egyetemista fiatalságnak az apja nem Magyarország miniszterelnöke, soha nem fogjuk megtudni, valójában mit gondol az effajta bolondozásról. Ám ami engem illet, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a diáktársadalom maradéktalanul azonosulni kívánna Gáspárral, és ilyetén módon akarná felhívni magára a köz nemes figyelmét.

A jóízű komcsizás megmosolyogtató mivoltán most nagyvonalúan keresztül hagyom siklani kiemelt figyelmemet, ám ha a bejegyzés még elérhető, mindenképpen ajánlom: jót derülhetünk azon, amint a vicces kedvű, magától elszállt Orbán-sarjról a másik szépreményű, a Giró-Szász sarj, teszi nyilvánvalóvá ország-világ előtt, hogy szegének nem sikerült teljesítenie még az elsőéves tárgyait sem („Hagyjad mar. Majd ha meg lesznek az elsos targyaid..”). Tudniillik majd akkor jöhetne esetleg az ösztöndíj és Heidelberg. (Na annak mekkora hírértéke lenne, hogy sikerült neki.)

Úgyhogy második olvasatra, amikor már le is írom, amit gondolok: én nem találom annyira mókásnak ezt a nagyívű, kifinomultnak remélt szívatást. Ellenkezőleg. A teljesen jelentéktelen Orbán Gáspár, aki már régen oktatta ki a magyar (szak)sajtót azzal kapcsolatban, hogy miről írhat és miről nem (legnagyobb alakítása a tavalyi futballvébé döntője utánra tehető: miután apuci oldalán beült a VIP-páholyba, Merkel és Putyin aláfestése gyanánt, jól kikérte magának, hogy ő nem közszereplő, és nem szabad róla gondolni, írni csak úgy bármit is) elérkezettnek látta az időt feleleveníteni a magyar társadalom emlékezetében: akkor sem értette, hol a helye, és azóta sem érti. Gyermeteg csínytevéssel próbálta felhívni magára a figyelmet, és egyben lejáratni a vele oly ellenséges magyar médiát. Csak ugye az a baj, hogy Gáspárról mindenkinek Viktor ugrik be, aki ugyanilyen mókás kedvű, mint a trónörökös. Leszámítva, hogy példának okáért a beígért 1 millió munkahely keserves kudarcba fulladása, vagy az internetadó hatalmas ötlete után elfelejtette közölni, hogy trollkodtam, bocsesz.

Szóval mindenkinek az jut eszébe, hogy apja fia. Tudjátok, ez az a Gáspárka: aki focizni ugyan nem tud, de legalább akar, aki tulajdonképpen semmi szóra érdemes, figyelemre méltó dolgot nem művelt, és még az elsős tárgyai sincsenek meg. De legalább jogot tanul, mint idősebb Orbán. Tudjátok, az a Gáspár, akit a papa néha beültet a nagyok közé, és aki aztán a nagyoknál is nagyobb hangon kéri ki magának, hogy vele foglalkoznak.

Sajnálatra méltó vagy, Orbán Gáspár! Legalább két okból. Egyrészt, mert legjobb esetben is csak az árnyéka lehetsz annak, akinek. Egy sötét árnyék láthatatlan árnyéka. Bármit teszel, bárhogyan teszed, bármikor teszed, gyűlölnek vagy imádnak, sikerülnek az elsős vizsgáid, vagy elbukod őket, kvázi apád miatt van minden. Tulajdonképpen soha nem lehetsz egyszerű, normális ember, aki a saját erejéből lesz valaki. Másfelől azért, mert ha lehetnél is esetleg valamilyen csoda folytán, te magad teszel azért, hogy még véletlenül se. Mert nem tudsz úgy viselkedni és megnyilvánulni, mint egy egyszerű Orbán Gáspár, ragaszkodsz a Viktor fia vagyok, megtehetem visszataszító attitűdhöz. Egy teljesen egyszerű állampolgártól sem visszatetsző az alázat, a szerénység, a visszafogottság, tőled viszont egyenesen elvárható, hogy megtanuld, hol a helyed.

Úgy látom, egyre kevésbé erény, hogy kinek a fia vagy. Úgy értem, születésileg nem hoz mindent elsöprő népszerűséget. A Ráhelre és rád is oly jellemző nagyúri gőg meg egyenesen bicskanyitogató. Persze aki azt látja, hogy apuci milliárdokat dobál ki az ablakon abból, amiért nem ő dolgozott meg, és földbe tiporja azokat a milliárdokat összerakó tulajdonosokat, annak nem könnyű a felelősséget, tisztességet, egészséges önértékelést a génjeiben hordozni.

Ha ellenedre van, hogy foglalkoznak veled, ne provokálod a közvéleményt, a médiát! Ha meg provokálod, akkor ne csodálkozz, és ne kérd ki magadnak, hogy beléd kötnek. Ez a modortalan, pökhendi viselkedés méltatlan – ha már ragaszkodsz ehhez a minősítéshez – egy miniszterelnök fiához. Akármilyen is legyen az a miniszterelnök.

Én a helyedben szépen csendben maradnék. Felfognám, hogy a beképzeltség az nem jópofaság, a hazudozás meg nem trollkodás. Úgyhogy élvezd azokat az privilégiumokat, amelyek egy miniszterelnök fiának alanyi jogon járnak, és próbálj felnőni, hogy ha egy mód van rá, ne légy méltó apád jó hírnevéhez! Vagy ha ezt nem érted, de annyira unatkozol legközelebb, mint azon a májusba hajló csütörtökön, szerintem olvass, tanulj, hátha még a végén sikerülnek azok az elsős vizsgák, és önerőből összejön egy jól megérdemelt ösztöndíj.

Korábbi kísértések:

Vérpataki modell: Félcigány vagyok, kérem, alázzon meg!

Nincs az a megélhetési bevándorló, aki annyiba kerülne nekünk mint te, Viktor!

Ilyen, amikor Orbán kiönti a lelkét Bayernek (és csak a pálinka hiányzik az asztalról)