A Normafánál történt megmozdulás óta ismét sok egészségügyessel beszélgettem. Kíváncsi voltam, hogy ki, milyen véleménnyel van a szakmán belül a fekete ruhás/szalagos megmozdulásról.

Vannak olyan ismerőseim, akik vidáman integetnek vissza rám fotóról, az „Ápolót a hazának! Hazát az ápolónak” facebook oldalról, amikor benézek, hogy lássam, milyen új fejlemények vannak. Nyilván az ő véleményük elmondásra kerül azzal, hogy arccal, sőt névvel is vállalják a szolidaritást.

Olyan ápoló, asszisztens, nővér ismerőseim is vannak, akik bár szimpatizálnak a célokkal, de nem hisznek benne, hogy bármilyen változás elérhető. Ők alapvetően szkeptikusok a várható eredményekkel szemben, mert, mint mondják volt itt már kék szalag, az sem ért semmit, most legfeljebb fekete lett belőle, na, bumm! Hiányolják az orvosokat a mozgalom mellől, mint mondják ennek ez egész történetnek, nem csak az ápolók ügyének kellene lenni, ez szól az orvosokról, és a betegekről is!

Van olyan is, aki a színt kifogásolja, miért fekete, nem illik egy eü. dolgozóhoz, ezek az ismerőseim inkább a beteg pszichés állapotának irányából közelítenek a témához.

Beszélgettem olyan dolgozóval is, aki csak a radikális megoldásokban látja a jövőt, működjenek az egészségügyi intézmények, de csak ügyeleti szinten, sürgőségi és életmentő beavatkozások legyenek, egyébként sztrájk, amíg le nem ül a kormány tárgyalni elsősorban egy béremelésről.

Volt olyan ismerős is, aki a „fekete ruhás/szalagos mozgalmat lenézi, mert szerinte ez csak arról szól, hogy buli! Amíg az ápolóknak, szimpatizánsoknak az a fontos, hogy miképpen néznek ki a facebookra felkerülő fotón, addig nem lehet komolyan venni az egészet!

Egy dologban viszont mindenki egyetértett, akivel beszéltem. Botrányos az érdekképviselet, a kamarák, egyesületek, szakszervezetek szinte csak a tagdíjak beszedéséig léteznek, a dolgozók érdekei pedig senkinek nem számítanak.

Mindegyik ismerősöm panaszkodott a munkakörülményekre, az eszközhiányra, a folyamatos túlórákra, hogy szinte bármilyen más közalkalmazott több, egyéb juttatást kap! Itt általában a ruhapénz volt megemlítve. 

Ezek a beszélgetések, nem vég nélküli panaszkodások voltak, hanem ténylegesen az elkeseredés és a kétségbeesés hangjai. Szinte minden ismerősöm több évtizede dolgozik az egészségügyben, megfontolt a betegekért tenni akaró felelősségteljes emberek, akiknek mindene a gyógyítás. Szenvedéllyel szeretik a szakmájukat, van olyan ismerős is, aki nyugdíjasként vállal önkéntes munkát ott, ahonnét létszámleépítés miatt elküldték, mert hiányzik neki a közeg a barátok, mert ez egy család.

Éppen ezt a végtelenül mély elköteleződést a szakma iránt, ezt használták és használják ki aljas módon a döntéshozók, emiatt van, hogy az eü. dolgozók érdekei mindig az utolsó a sorban.

A magam „civil” agyával nem tudom felfogni, hogy miért fontosabb a stadion program vagy bármilyen más milliárdos látszat projekt, mint az egészségügy állapotának rendbetétele. Miért kell megvárni azt a pontot, amikor végleg elfogy a türelem? Miért mernek abban bízni ott fent, a T házban, hogy majd megunják és hazamennek? Mit fognak akkor csinálni a politikus hölgyek és urak, ha az ápolók nem elégednek meg a fekete ruhával/szalaggal, és nem csak tüntetést szerveznek, hanem elkezdik tömegesen beadni a felmondásukat? Mi lesz akkor, ha komplett osztályok mondanak fel, megunva, hogy lenézik őket és kihasználják?

Akkor a drága politikus és hatástanulmány készítő hölgyek és urak, be fognak állni, ágytálazni? Nem hinném!

Amíg egy eü. dolgozó belefullad az adminisztrációba, ami rá van kényszerítve, mert dokumentálnia kell az esetleges műhibaperek miatt a legutolsó mozdulatát is, és megteszi! Ugyanez a felelősségteljes hozzáállás elvárás lenne a döntéshozókkal szemben is!

Ideje lenne, hogy kiderüljön, kik és hogyan tették, teszik tönkre a magyar egészségügyet!