„Ha politikáról van szó, a magyar nők a fasorban sincsenek” – olvasom a Magyar Nemzetben. A korábban kormánylegközelebbi, ma már – a Simicska és Orbán között kitört háború nyomán – inkább ellenzéki, sőt, ellenségi sajtóorgánum internetes portálja a hét elején hosszabb cikket közölt arról, hogy míg Európában – ha lassan is – de egyre több nő jut vezető szerephez, miniszteri, sőt, miniszterelnöki pozícióhoz, addig Magyarországon a „gyengébbik” nem egyetlen képviselője sem tagja a kormánynak. Korábban is csak elvétve akadt egy-két tárcavezető, pártelnökök között is csak Dávid Ibolyát, az MDF korábbi vezérét találjuk. Mert ez egy olyan kör, ahol babér csak férfiaknak (de legalábbis biológiailag hímneműeknek) terem manapság.

A zárójeles kitétel oka, hogy férfinak, különösen államférfinak lenni nem csupán annyit jelent, hogy Armani-öltönyt hordunk, nagy fekete Audit vezetünk, vadászunk (kereszttel a nyakunkban), iszunk mint a kefekötő, s vak komondorként leugatjuk a nőket. Mert mi mindent jobban tudunk, még azt is, amiről egyébként fogalmunk sincs. Ha valaki – különösen egy „némber” – ellentmond, finoman helyre tesszük, hogy szép lehet, de okos nem, ha ebből sem ért, hát az asztalra (először oda) csapunk. Nem, kérem, az ilyen ember nem férfi, hanem csak ostoba barom, bármennyit tanult is, bármilyen szaktudással is bír egyes területeken.

Még mindig él a magyar „közhiedelemben”, hogy mint a családban van férfimunka meg női munka, úgy vannak férfiúi foglalkozások és női foglalkozások. Ennek természetesen megvannak a maga tradicionális és fizikai (ez egyre kevesebb területen) okai. Természetes, hogy kőművesek, aszfaltozók, vájárok stb. között csak fehér hollóként fordul elő egy-egy nő. De természetes ez a főleg szellemi kvalitásokat igénylő különböző vezetői posztokon is, akár a politikában is? Már a múlt század közepétől tapasztalhatták szerte a világon, hogy egyre több hivatás, szakma „nőiesedik el”. Míg nagyapáinkat még szinte kizárólag férfi tanárok oktatták, a mai általános iskolák tanári karaiban a férfiak aránya gyakran a 20 százalékot sem éri el. Mind több a nő az orvosi, gazdasági, sőt egyre inkább a műszaki értelmiségi területeken is. (Ennek társadalmi és anyagi hátterére most nem térek ki, a szociológiai irodalom bőséges magyarázatot kínál.)

Miért éppen a politika marad ki ebből a sorból? Különösen feltűnő, hogy a legkevesebb frontvonalbeli női politikus éppen a most kormányzó Fidesz-KDNP frakcióban található, s azok is, akik ott ülnek, gyakorlatilag gombnyomogató biodíszlet szerepére vannak kárhoztatva, csak elvétve szólalnak fel, s akkor sem kardinális kérdésekben. Sőt, még a nők sorsát érintő kérdésekben sem. Nem mernek megszólalni, vagy nem is szólalhatnak meg, nem tudom, de végül is, mindegy.

Mondhatnánk, hogy a férfi dominancia oka, hogy a Fidesz-KDNP keresztény konzervatív pártszövetség. Hogy mennyire nem keresztény és mennyire nem konzervatív (a szó politikai értelmében legalábbis nem az), annak taglalása egy másik cikk tárgya lehetne. De manapság egy konzervatív párt sem arról ismerszik meg, hogy csupa olyan férfiból áll, akik szerint a nők helye kizárólag a tűzhely mellett van, s komoly dolgokba ne szóljanak bele. Csak két ellenpélda: Margaret Thatcher és Angela Merkel. Egyikük sem liberális, még kevésbé feminista pártot vezet(ett).

Az igazi ok – szerintem – a „férfipártot” alkotók, vezetők jellemgyengesége, arroganciával, erőltetett fensőbbségérzettel palástolt gyengesége, az elnyomott „ki ne derüljön, hogy igazából semmihez sem értek, csak a szám nagy” kisebbségi érzés, aminek egyenes következménye a „magyarabb leszek a magyarnál, gazdagabb a gazdagnál, pestibb a pestinél, sznobabb a sznobnál, pedig sokkal jobban esik szotyit köpködni egy futballmeccsen, vagy pecabot mellett ücsörögni egy stégen, vagy a haverokkal sörözni egy faluszéli kiskocsmában” tudathasadása. Ez eredményezi a bigott, akarnok politikai magatartást, a „mindent megtehetünk, mert ugyan, ki tiltja meg” mentalitást, a vég nélküli és egyre zavarosabb hazudozást, amelyből ugyan égig érő kártyavárat lehet építeni, de az bármely pillanatban összeomolhat.

Isten ments, hogy ebbe a világba egy nő a maga empátiájával, felelősségérzetével, józan gondolkodásával belezavarjon!

A magyar politikában a nők a fasorban sincsenek. Valóban. Különösen, ha a fasor bejáratát vak komondorok őrzik. Vicsorogva.