Gömöri Zsolt mostanában nem alhat túl jól. Remélem. Úgy járt, ahogy járnia kell egy ilyen embernek. A gondosan építgetett rendszer atomjaira hullik, a hűséges emberei ellene fordulnak, a takargatott titkok napvilágra kerülnek. A kifosztottak felemelik a fejüket, a hangjukat. Bizony, el kell számolni. Mindennel. visszamenőlegesen is. Első lendületből Gömöri támadást indított. Lőtt mindenre és mindenkire, fenyegetett, megsértődött, nyilatkozott, háborgott. Ahogy azt kell.

Most ott tart az ügy, hogy a parasportolók feljelentést tettek ellene, elszámolást követelnek. Szponzorok léptek vissza (pl. a Coca-Cola). A nyilvánosságra hozott levelezés minden szereplője feljelentést tesz és megnyilatkozott a Magyar Paralaimpiai Bizottság volt gazdasági vezetője, Kovács Brigitta is. A hölgy nyilatkozata szerint nem ő adta ki az adatokat, de mindenről tud (ide értve a stikliket), mindenről írásos bizonyítékai is vannak és úgy döntött: kitálal. 

Véleményem szerint ezt megtehette volna a hölgy már jóval előbb is, akkor még becsülni is tudnám a bátorságát. De jobb későn, mint soha.

Deutsch Tamás hallgat, mint sz...oaré a fűben. Hátha elvonul a vihar. Annyi mindent megúszott már, miért pont ebbe bukna bele? Hiszen semmi nem történt. Mindössze csak sérült sportolók pénzéből jól éltek néhányan. Mi ezzel a baj? Hát nem?

Ami most a Paralimpiai Bizottsággal történik, az fog történni a kormánnyal is. Pontosabban már most is az történik, de a méretbeli különbségek miatt nyilván nem olyan hirtelen az összeomlás, mint egy jóval kisebb rendszer esetén. A repedések jó ideje megvannak, egyre szélesebbek. Szivárog a trágya. Bűzlik, messzire érződik. Megy a kapkodás, az ötletelés, a kétségbeesett kármentési kisérletek.

De a fekália természete már csak olyan, hogy amikor egyszer utat talál, akkor az ki fog onnan borulni. Nincs mód egyben tartani a széthullóban lévő rendszert. Már itt is vannak "megvilágosodottak", bár még csak a menekülő patkány szintjén. Lelkes médiamunkások, akik eddig ódákat zengtek a pártról és a vezérről, mostanában inkább a krumplibogarak körében előforduló depresszióval, a betlehemi jászol pontos méreteivel, vagy a kínai nyelv elsajátításának nehézségeivel szeretnek foglalkozni és arról hosszas cikkeket gyártani.

A kormány mostanára "vitte a bankot" és ki is ürítette azt. Miközben újabb és újabb pénzforrások után kénytelen nézni, a kifosztottaknak egyre inkább szemet szúrnak a guccsitáskák, kaszinók, mifenék.

Miközben a paralimpikonok (akik teljesítményükkel lehetővé tették az MPB létét, akik kemény munkával odavonzották a szponzorokat) tényszerűen éheztek, a bizottság elnöke milliós fizetést, tízmilliós jutalmakat vitt haza.

Miközben az emberek (akik munkájukkal termelik meg az adókat, járulékokat és azt a varázslatos GDP-t) tényszerűen éheznek, a miniszterek elnöke stadiont épít a kert végébe, a felesége földeket vásárol, az apja milliárdos bányatulajdonos, a szomszédja egyenesen vállalkozó-zseni, a veje világít országszerte, a lánya pedig saját lábán tanul Svájcban.

Sokan, egyre többen látják, hogy bizony őket (minket) becsaptak, megloptak azok, akiknek védeniük kellett volna az ország minden polgárának érdekeit. Szó sincs itt szakmai hozzáértésről, a köz érdekében végzett munkáról, becsületről, szolgálatról. Itt dilettantizmusról, mohóságról, szabadrablásról, feneketlen hatalomvágyról van szó.

Ahogy a parasportolóknak is elegük lett, úgy az ország többi lakójának is elege van. Akkor is, ha a bukás nem azonnali. Remélem, látványos sem lesz a bukás.

Mert tud az olyan is lenni, de az senkinek sem jó. 

Viktor! Nem férfinak kellene lenned, hanem embernek

Ha ezt Orbán elvtárs tudná, biztosan tenne valamit 

Márpedig lopni, hazudni bűn. Politikusoknak is