Képzeljünk el egy olyan hatalmas víztározót, amely több vizet tartalmaz, mint az Atlanti- és a Csendes-óceán együtt. Sci-finek tűnhet, pedig valóban létezik, 800 millió km-re tőlünk, a Ganimédesz a Jupiter legnagyobb holdjának felszíne alatt. Ezt igazolják a Hubble űrteleszkóp megfigyelései, végleges bizonyítékát adva a több, mint negyven évvel ezelőtti feltételezésnek.

Ez a hatalmas földönkívüli óceán vastag jégtakaró alatt fekszik és sós vizet tartalmaz.

A Journal of Geophysical Research Space Physics-ken publikált felfedezés azonban nem az első, amely égitesten rejtőzködő óceánról szól. Ismert, hogy a naprendszeren léteznek más nagyméretű vizek is, amelyekre a kutatók állandóan vadásznak. Megtalálásuk ugyanis, közelebb hozhatja a modern tudomány egyik legambiciózusabb célját, a más planétákon lévő élet megtalálását.

Miért éppen a víz? A jelenlegi modellek szerint az élet a folyékony víz jelenlétének köszönhető. A folyékony víz megtalálása az űrben, tehát alapvető a földönkívüli élet megtalálásához.

A planéták kutatása során a tudósok azokat a zónákat keresik, ahol feltételezően lehet víz. Ha azonban a planéta túl messze van a központi csillagtól, annak fénye túl gyenge ahhoz, hogy a felszínen lévő víz ne fagyjon meg. Ha viszont túl közel van hozzá, a felszíne teljesen elsivatagosodik, mint ahogy ezt példázza a Merkur, amely a legközelebb van a Naphoz. Vannak köztes esetek, ilyen a Ganimédesz, ahol, úgy tűnik, van víz, de vastag jégtakaró alatt. Hogyan találják meg az asztronómusok ezt a távoli, földalatti óceánt? A Hubbie nyilvánvalóan nem teszi láthatóvá, hogy mi történik a hold belsejében, a kutatóknak a hold egyedi jellemzőiből kell kiindulniuk. A Ganimédeszt Galilei fedezte fel 400 évvel ezelőtt és kiderült, hogy mágneses mezeje van. Ez azt jelenti,hogy mint a Földön, itt is vannak csodaszép északi fények. A Ganimédeszen emellett érvényesül a Jupiter mágneses mezője is, ami miatt ciklikusan változik ezeknek az északi fényeknek a pozíciója.

De ha a hold belsejében sós víz van, akkor a Jupiter mágneses mezője másodlagos mágneses mezőket is generál, amelyek megváltoztatják az északi fények mozgását. A kutatók a Hubble-ön keresztül vizsgálva a Ganimédesz északi fényeit, fedezték fel a sós vizű óceán hatását.

A kutatók becslése szerint ez az óceán 100 km, vagyis kb. tízszer olyan mély, mint a mi óceánjaink és több vizet tartalmaz, mint földünk összes vizei. A Ganimédesz azonban nagyon messze,kb. ötször messzebb van a Naptól, mint a föld, ezért hőmérséklete nagyon alacsony. Így bonthatja egy 150 km-es vastagságú jégtakaró az óceánt.

Nemrég a kutatók találtak egy másik földön kívüli óceánt is a Szaturnusz egyik holdján, az Enkeladuszon. A Cassini űrszonda, amely a Szaturnusz körül kering, jelezte a múlt évben egy óceán jelenlétét kb. 40 km-es jégtakaró alatt.

És ugyancsak a Cassini jelzéseiből derült ki, hogy az Enkeladuszon olyan hidrotermál tevékenység jelei mutatkoznak, amelyek nagyon hasonlóak azokhoz, amelyeket a földi óceánok mélyén találunk. Ez a fajta aktivitás akkor nyilvánul meg, amikor az óceánok sós vize beszivárog a földkéregbe és melegebben, ásványoktól dúsabban kerül ki belőle.

Ezt a felfedezést két tudományos cikk dokumentálta. Az első, amely a Nature-ben jelent meg, azokról a sziklatörmelékekről szól, amelyeket a szonda talált meg. Ezek a törmelékek nagyon gazdagok szilíciumban és az Enkeladusz óceánjának mélyén alakulhattak ki. A másik cikk, amelyet a Geophysical Research Letters közölt, azt feltételezi,hogy a hidrotermikus aktivitás lehet az eredete a metánnak, amely jelen van az Enkeladusz déli sarkán megfigyelt óriási gejzírekben. Ennek a hidrotermikus aktivitásnak is nagy fontossága van a földönkívüli élet tanulmányozásában, mivel ez a környezet alkalmas lehet élő organizmusok létezésére.

A Jupiter egy másik holdja, az Európa is tartalmazhat földalatti óceánt, a becslések szerint csaknem 100 km mélyet, de csak 10 km vastagságú jég boríthatja.

Tuning enigmája az agyunkban működik