Talán van még, aki emlékszik rá, hogy 1998-ban dr. Orbán Viktor lett a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Egy ilyen horderejű eseményről hivatalosan is tájékoztatni szokták az ország lakosságát, s ez ezúttal sem történt másként; a döntés bekerült a Magyar Köztársaság egyetlen „hivatalos” lapjába, a Magyar Közlönybe.

Ez az a lap, melyben „kihirdetik” a megszületett törvényeket, amelyek ezáltal lépnek érvénybe. (Amíg ez nem történik meg, a törvény gyakorlatilag nincs, nem törvény.) Ezért van az, hogy a Magyar Közlöny valójában rendkívül fontos kiadvány mindazoknak, akik munkájuk, tevékenységük kapcsán foglalkoznak az érvényben levő törvényekkel, jogászoknak, ügyvédeknek, vállalkozásoknak, a hazai közélet számtalan napszámosainak.

A Közlöny persze kordokumentum is egyben. Bizonyára ezért született meg a fentebb említett esemény alkalmából az a szám, amelyik egyetlen lapból állt, és arról szólt, hogy dr. Orbán Viktort az Országgyűlés miniszterelnökké választotta.

Nincs is ezzel semmi baj, hacsak az nem, hogy a Közlönynek nincs előírt megjelenési ideje, azaz akkor jelenik meg, amikor kihirdetni valója – tehát megszületett törvény(ek) – akad. Országgyűlési határozat miatt külön nem jelentettek meg még számot, ezt az egyet kivéve! (Hogy a hátoldal ne legyen teljesen üres, oda még benyomták, hogy egy államtitkárt is felmentettek, a többi részt kitöltötte az impresszum.)

Akkor hát miért mégis ez a szóló szám? (Írhatnám akár, hogy „külön szám”, de hát ilyenje a Közlönynek nincs.) A válasz rém egyszerű: így lehetett a legegyszerűbben bekeretezni, és kiakasztani a falra, az ágy fölé, vagy a házioltár mellé, esetleg helyére.

Persze kivágni is lehetett volna az aktuális Közlönyből, de az nem olyan elegáns, mint amikor egy egész szám csak rólunk szól. Akár legyinthetnénk is az egészre – kicsit pöffeszkedő, gőgös gesztus, de hát Istenem, több is veszett Mohácsnál –, csakhogy azért belegondolva a dologba hamar rájövünk, hogy mindez igen drága mulatság volt.

Ezt a számot – amit persze ki lehetett volna nyomni úgy is, hogy összegyűjtik a többi, aktuális törvénnyel, ahogy azt egyébként szokták –, így, egy szál magában ki kellett nyomni – kevés drágább mulatság van annál, mint egyetlen oldalt nyomdai úton előállítani –, szét kellett postázni az összes előfizetőnek az egész országban, illetve a határokon túl.

Hogy mindez pontosan mennyibe került nekünk, adófizetőknek, azt nem tudom, de az bizonyos, hogy egy szolidabb koronázási ünnepség sem kerülhetett volna többe. Úgy gondolom, hogy egyetlen bekeretezhető kép miatt – ami még csak nem is bír olyan képzőművészeti esztétikai értékkel, ami netán valós értéket adhatna a lapnak, mint mondjuk a Mona Lisa –, szóval egyetlen „képért” kicsit sok.

Következik: Tessék választani, avagy mi lett a kiakasztott NER-nyilatkozattal?